Index Vakbarát Hírportál

Közpénzből venne praxist a háziorvosoknak a kormány

2015. június 19., péntek 12:35

Közpénzből vehetnének háziorvosi praxist a fiatal orvosok, ha a parlament a jelenlegi formájában fogadja el az új alapellátási törvényt. A Népszabadság azt írja, hogy az Országgyűlésben lévő javaslat szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztárból (OEP), tehát a betegek ellátására elkülönített pénzből finanszírozná az állam a praxisjog megvásárlását. Ennek az lenne a lényege, hogy az olyan körzetekben, ahol nincs háziorvos vagy már nem sokára nyugdíjba megy,

egy fiatalabb orvos anélkül meg tudja venni a praxist, hogy komoly felhalmozott tőkéje lenne,

tehát kicsit megolajozná az amúgy elég nehézkesen működő folyamatot ez a változtatás.

A lap szerint

Hogy ők ki tudjanak lépni a rendszerből, el kellene adniuk a praxist, lehetőleg tisztességes áron.

A javaslat kicsit viszont azért visszás, mert közpénzből egy az egyben magánvagyont csinál. Ezzel kapcsolatban Selmeczi Kamil, az Alapellátók Országos Szövetségének elnöke a lapnak csak azt mondta, hogy jó célok érdekében az államnak joga van a megszokottól eltérő eszközöket alkalmazni.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a parlament szakbizottságában szerdán azt mondta, hogy az OEP-finanzírozás mellett kedvezményes hitelkonstrukció bevezetését is tervezik és a gyógyszerészekhez hasonló hitel- és kamattámogatást is adnának a körzetekbe készülő fiatal orvosoknak.

Rovatok