Index Vakbarát Hírportál

Még mindig várja az engedélyt a Sólyom Airways

2015. július 6., hétfő 07:26

Lassan két éve annak, hogy a Sólyom Hungarian Airways Kft. első gépe leszállt, rövid idő után pedig elszállt Budapestről, de jogilag még mindig folyamatban van a társaság tevékenységének engedélyeztetése a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál (NKH). Repülése továbbra sem engedélyezhető – közölte a Világgazdasággal a hatóság. Mindeközben a cég működik, termeli a veszteséget.

A Sólyom 2013 augusztusának közepén mutatta be Álmos vezérre keresztelt gépét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a gép néhány órás tartózkodás után elrepült Budapestről, azóta sem tért vissza. A cég vezetői ugyan azt ígérték, hogy néhány hónapon belül már menetrendszerűen működnek, mindez máig sem történt meg, a tevékenység engedélyeztetése még mindig tart.

A Sólyom Hungarian Airways tavaly növelte a bevételét 2013-hoz képest, és az így megközelítette a 22 millió forintot. Mindeközben a bevétel dupláját fizették – a cégbírósági adatok szerint 29 főt foglalkoztató társaságnál – személyi jellegű kiadásokra, és az anyagi jellegű ráfordítások is meghaladták a 30 millió forintot. Így nem meglepő, hogy a cég üzemi vesztesége több mint 100 millió forint volt. Hogy miből volt bevétele a cégnek, azt a Világgazdaságnak nem sikerült kiderítenie, ahogy azt sem, hogy a tulajdonosoknak mik a terveik a céggel.

Rovatok