Index Vakbarát Hírportál

NAV-ellenőrzés közben hozták meg az illegális színesfémet

2015. július 12., vasárnap 09:38

Tizenöt tonna színesfémet, illetve fémhulladékot foglaltak le a pénzügyőrök egy Pest megyei településen működő illegális fémtelepen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-vel.

A pénzügyőrök ellenőrzést tartottak a telephelyen, ahol csaknem 11 tonna színesfémet, többek között nyúzott réz és alumínium ipari kábeleket, égetett rézkábeleket és egyéb réz hulladékokat tároltak. Kiderült, hogy a helyszínen két fémkereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozás működik, azonban ehhez semmiféle engedéllyel nem rendelkeznek.

De most jön a történet legjobb fordulata.     

Miközben tartott az ellenőrzés megérkezett a telephelyre egy tehergépkocsi, amelyen több mint 4300 kilogramm réz fémhulladék volt.

A jármű vezetője nem tudta igazolni a szállítmány eredetét.

A pénzügyőrök megállapították azt is, hogy az egyik gazdálkodónak 271 millió forintos adótartozására is van.    

A több mint 15 ezer kilogramm színesfémet, illetve fémhulladékot lefoglalták és több mint 68 millió forint bírságot szabtak ki. Az adótartozás ügyében adóigazgatási eljárás indult.

Rovatok