Ha egy munka nagyon stresszes és úgy érezzük tőle, hogy semmire sincs mellette rendesen időnk, akkor legalább fizessen jól! Viszont az egyik legstresszesebb melónál ez egyáltalán fel sem merül:
Pedig egy nemrég megjelent tanulmány szerint ha így nézzük, akkor az anyaságnak kellene az egyik legjobban fizetett állásnak lennie, legalább a szülés utáni pár évben.
A tanulmányt ráadásul nem az amerikai keményvonalas konzervatív tea party valamelyik elfogultabb rajongója dobta össze, hanem a világ egyik legbefolyásosabb agytrösztje, az amerikai National Bureau of Economic Research jelentette meg. A szerzők - egy német, egy ausztrál és egy amerikai közgazdász kutató - azt próbálták kiszámolni, hogy
Ehhez hosszú távú, legalább 10 évre visszakövethető háztartási panelkutatásokat elemeztek Ausztráliából és Németországból. Mindkét kutatásban éveken át megkérdezték ugyanazokat a házaspárokat, a férjet és a feleséget is külön, hogy milyen gyakran érzik úgy, hogy sietniük kell vagy nincs elég idejük valamire és hogy mennyire elégedettek az anyagi helyzetükkel?
A válaszokat elemezve az látták, hogy az idővel és a pénzzel kapcsolatos stressz is megnő mindkét szülőnél az után, hogy gyerekük születik, viszont
Ezt mutatja a grafikonon a teli rózsaszín vonal. Az apák is úgy érzik, hogy egyre kevesebb idejük van és egyre nagyobb rajtuk a nyomás, de míg az anyák az első két évben 20-22 százalékkal stresszesebbek emiatt, addig az apáknál az emelkedés csak 5-8 százalék.
A kétféle nyomás a szülőkön elég hasonlóan nő Németországban és Ausztráliában is, minden kulturális vagy intézményi különbség ellenére. Nagyjából független például az, hogy milyen juttatásokat kapnak a családok a gyerekek után, pedig ugye ez országonként igencsak eltér.
A kutatók következő lépésként azt próbálták pénzben kifejezni, hogy mennyire kemény, non-stop munka az anyaság. Ehhez azt feltételezték, hogy a pénzügyi és a időbeli nyomás között van valami összefüggés, és hogy ha az egyik csökken, az valahogy kárpótol azért, ha a másik nagyobb. Ez kb. az a logika, amivel a cikket kezdtük, vagyis, hogy ha egy munka nagyon stresszes, de elég jól keresünk vele, akkor inkább hajlandóak vagyunk elviselni a nyomást. Az anyaságnál is úgy vették, hogy ez a piaci összefüggés működik, tehát a javuló anyagi helyzet valahogy kárpótolhatja a szülőket a meredeken növekvő stressz miatt.
A közgazdászok külön számoltak az ausztrál és a német mintáknál, és az jött ki, hogy
Még durvább az összeg, ha nem az anya, hanem az apa fizetését kellene annyival emelni, hogy mindkettőjüket kompenzálja a gyereknevelés pszichológiai terheiért: ebben az esetben az ausztrál apáknak évente 163 ezer dollárral kellene többet hazavinnie (a német esetben nem volt ekkora a különbség, ott már az is elég lenne az anyáknak, ha apu 49 ezer euróval többet keresne évente).
És az nem segít, ha van óvoda vagy bébiszitter? Hát, valamennyire, de nem igazán. Ahogy az egyik kutató, Daniel Hamermesh fogalmazott a FiveThirtyEight blognak, a szülők már attól a puszta ténytől stresszesebbek, hogy „a kis taknyosok ott vannak”, még akkor is, ha nem kell a gyerekneveléssel járó megnövekedett házimunkát mind nekik megcsinálniuk.
Persze azt a tanulmány szerzői sem gondolják úgy, hogy a gyereknevelés csak egy idegtépő púp az emberek hátán, sőt, le is írják, hogy a gyerekek okozta öröm képes kárpótolni a szülőket a megnövekedett stressz-szintért (bár ezt itt nem mérték), és Hamermesh is bevallotta, nagyon bánja, hogy a feleségével csak kettő, és nem három gyerekük van. A kutatás célja inkább az volt, hogy pénzben is kifejezze, mennyire kemény munka szülőnek, különösen anyának lenni.
Persze a tudomány semlegességére érzékeny szerzők is érzik, hogy a kutatásuk nemcsak közgazdaság-tudományi, de politikai szempontból is fontos.
Ha feminista lennék, imádnám ezt
– mondta Hamermesh a saját kutatásáról.
Ha áttúrják magukat a tanulmányt átszövő görög betűs egyenleteken és lagrange-multiplikátorokon, akkor valószínűleg tényleg komoly közönséget találhat az írás azok között az aktivisták között, akik évek óta kampányolnak azért, hogy vegyük legalább annyira komolyan a (leginkább a nőkre szakadó) házi munkát, mint a bérmunkát.
A „Bért a házimunkáért” mozgalmat az 1970-es évek elején indították olasz feministák, akik azt akarták, hogy a nők munkáját a férfiakéval egyenlően ismerje el a társadalom, és hogy a nők ne függjenek anyagilag a pénzt kereső férfiaktól. Az ötletnek azóta sikerült kitörnie a balos mozgalmár körökből, és legutóbb Olaszországban már a jogász és egykori jobboldali képviselő Giulia Bongiorno és a modell és tévés műsorvezető Michelle Hunziker kezdett kampányolni azért, hogy a szegényebbeknél az állam, a gazdag családoknál pedig a kereső fél fizessen rendszeres fizetést házastársának (persze leginkább a feleségnek) a házimunkáért. Indiában pedig a család- és nőügyi minisztérium dolgozott ki ilyen javaslatot, bár ott a fizetést mindenképpen a férj adta volna.
Ezekben a javaslatokban nem volt számszerűsítve, hogy mekkora is kellene, hogy legyen az otthon maradó anyák fizetése. Az amerikai Salary.com viszont évek óta kiszámolja, hogy mekkora fizetés lenne tisztességes egy családanyának, és az eredmény még nagyobb volt, mint amivel Hamermeshék álltak elő:
ami nagyjából egy amerikai gyógyszerész vagy egy kisebb város polgármesterének az éves fizetése.
Az ő módszertanuk az volt, hogy az anyukák mindennapi feladatait 10 munkára lebontották, és megnézték, mennyit végzik azt a feladatot és azért mennyi pénzt kapnának a piacon. Több mint 6000 anya mindennapjait elemezve az lett az eredmény, hogy egy amerikai anyuka átlagosan 96,5 órát dolgozik egy héten, ebből
Ezek után ne csodálkozzon senki, ha az anyukák úgy érzik, nagy rajtuk a nyomás és nincs idejük semmire. És az sem tűnik talán teljesen elszánt ötletnek, hogy mindezért nagyobb fizetést is kaphatnának, mint most, legalábbis biztosan többet, mint a semmi.
(Címlapkép illusztráció: szarvas / Index)