Index Vakbarát Hírportál

Tovább puhul az IMF a görögökkel szemben

2015. július 22., szerda 10:43

Új vezetője lesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) görögországi képviseletének. A valutaalap egyik szóvivője kedden közölte, hogy Delia Velculescu váltja Rishi Goyalt az athéni iroda élén.

Goyal 2014 augusztusa óta vezette az athéni missziót, a váltás már a héten megtörténik. A Katimerini című liberális görög napilap úgy tudja, hogy azért helyezték át más posztra, mert hajthatatlan és rendíthetetlen álláspontot képviselt a görög kormánnyal folytatott tárgyalásokon, ami több esetben a kudarc legfőbb okának bizonyult.

Delia Velculescu korábban a valutaalap szlovéniai, majd ciprusi képviseletének volt a vezetője, ő vezényelte le a ciprusi mentőcsomagot eredményező tárgyalásokat 2013-ban. A görög helyzetet régről és jól ismeri, egy 2009 nyarán készült IMF-elemzésnek Velculescu volt a társszerzője, 2010-ben pedig Görögországban dolgozott a valutaalap munkatársaként.

Az Európai Unió segélyalapjából kapott hitelnek köszönhetően Görögország hétfőn törlesztette a valutaalappal szemben fennálló kétmilliárd eurós hátralékát, így ismét hozzáférhet a nemzetközi pénzügyi szervezet forrásaihoz. Az athéni kormány azt reméli, hogy augusztus 20-ig megállapodásra jut nemzetközi hitelezőivel az új, immár harmadik pénzügyi mentőcsomagról.

Rovatok