Index Vakbarát Hírportál

Dugig vannak a strandok és a fürdők Budapesten

2015. július 23., csütörtök 17:41

A kánikulának köszönhetően két hétvégén is előfordult, hogy több éves látogatottsági rekordok dőltek meg a budapesti strandokon és fürdőkben – mondta el az MTI-nek a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Ez azt jelenti, hogy egy-egy hétvége alatt több mint 60 000 látogató ment fürödni a melegben.

A legtöbben ezekben a napokban is a Palatinus és Dagály strandokat választották. Volt olyan vasárnap, amikor a Palatinus strandon több mint 7500-an voltak. Erős látogatottsága volt folyamatosan a Római, a Pünkösdfürdői és a Paskál strandoknak is.

Összességében júniusban a 6 strandon 23 százalékkal több látogatót fogadtak a tavalyi év hasonló időszakához képest és a július is nagy zsúfoltságot mutat. A Dagály fürdőben például eddig júliusban 34 százalékkal nőtt a forgalom a tavalyi évhez képest, a Palatinuson több mint 50 százalékkal, illetve a nagyon kedvezményes 900 forintos belépőjeggyel látogatható Csillaghegyi strandon több mint 77 százalékkal több napijegyes vendéget fogadtak.

A Széchényi és Gellért fürdők forgalma is érezhetően nőtt, júliusban pedig valószínűleg még tovább nő majd a forgalmuk. 

Rovatok