Jánisz Varufákisz mentelmi jogának felfüggesztését kérte a görög parlamenttől a legfelsőbb bíróság ügyésze, mivel a volt pénzügyminisztert ketten is feljelentették hazaárulásért.
Az egyik feljelentő Apósztolosz Glécosz, aki népszerű színészből lett Sztilída város polgármestere és a tavaly alakult Telía párt vezetője, aki szerint Varufákisz a megtorlás veszélyének tette ki a görög államot; a másik pedig egy Panajótisz Janópulosz nevű ügyvéd, aki még a hekkelési ügy előtt hazaárulással vádolta a volt minisztert (bár erről a vádról a múlt héten több görög jogász azt mondta, hogy nem állja meg a helyét).
A feljelentések még azelőtt érkeztek, hogy nyilvánosságra került volna a felvétel, amin a volt miniszter külföldi befektetőknek arról dicsekszik, milyen mesteri tervvel akarta társaival feltörni saját minisztériumának számítógépes rendszerét, de vannak, akik már emiatt is vizsgálódni akarnak. A Kathimeriní görög lap szerint egy harmadik feljelentés is várható; jogászok egy csoportja ugyanis azt akarja vizsgálni, hogy terhelhet-e az ügy miatt valakit bűnügyi felelősség.
Közben megszólalt a görög pénzügyminisztérium információs rendszeréért felelős államtitkára, akire Varufákisz mint gyerekkori barátjára hivatkozott a felvételeken, és akivel állítólag a nagy hekkelést tervezték. Mihálisz Hadzitheodóru szerint
Szintén reagált a Varufákisz-felvételre az Európai Bizottság szóvivője, Mina Andreeva, aki szerint „téves és alaptalan”, amit a volt miniszter a trojkáról állított, vagyis hogy ők irányítanák a görög pénzügyminisztérium közpénzügyekért felelős államtitkárságát. Varufákisz sztorija szerint ugye azért kellett volna meghekkelniük a rendszert, mert az adófizetők adataival ez az államtitkárság rendelkezett, így ha csak elkérték volna az adatokat, akkor rögtön lebuktak volna, hogy sutyiban ki akarnak alakítani egy párhuzamos pénzügyi rendszert.