Index Vakbarát Hírportál

Mindenkit egy dolog foglalkoztat: ez

2015. július 30., csütörtök 15:32

Először hallgassuk meg Fazekas minisztert arról, hogy mi foglalkoztatott minket eddig:

(©Inkei Bence, Német Tamás nyomán)

Nos, csak mostanáig, ugyanis lényegében befejeződött az őszi búza és az árpa aratása. És nem történt semmi különös, ezt jelentette be az FM államtitkára, Czerván György az MTI szerint. Mindenki felkészült, tette a dolgát. Az orvosprofesszorok, repülőgépvezetők, kereskedők vagy fodrászok megnyugodhatnak, semmi érdekes nem volt. 

Európa éléskamrája helyett maradék abonett a spájzban

A mezőgazdaság szerepe a magyar GDP-ben nem igazán nagy, 3,5-4 százalék körüli, attól is függően, hogy milyen volt az idő. Az EU-n belül is szinte elhanyagolható játékosok vagyunk, az uniós mezőgazdasági termelés nagyjából 2 százalékát adja csak Magyarország.

Az őszi búzát több mint egymillió hektárról vágták le. A hozam meghaladta az 5 tonnát hektáronként, holott előzetesen 4,6 tonnára becsülték. Ha valaki az árpára kíváncsi, hektáronként átlagosan abból is majdnem 5 tonnát takarítottak be a gazdák, pedig az előzetes becslés itt is csak 4,5 tonna volt.

A teljes gabonahozamot tekintve nagyjából középmezőnybeliek vagyunk az EU-ban a KSH szerint.

YouTube Doubler

Rovatok