Index Vakbarát Hírportál

Ezért mennek az egekbe az albérletárak

2015. augusztus 3., hétfő 08:38 | nyolc éve frissítve

Próbavásárlásokat kezdett a lakás- és az albérletekben július elseje óta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, köztük az egyre népszerűbb Airbnb-n hirdetett lakásokban is. Aki nyugtát, számlát nem ad, egymillió forintig terjedő bírságra, aki engedély nélkül végzi a tevékenységét, további vizsgálatokra és bírságra is számíthat. A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértők szerint a lakáskiadás nem eléggé szabályozott.

Tavaly decemberben még ezerötszáz körül volt az Airbnb szállásokat kínálók száma Budapesten, ez mára körülbelül hétezerre ugrott, s e tendencia folytatódik - írja a lap. A megosztóoldalra feltöltött magánlakások elsősorban a hostelektől és az alacsony besorolású hotelektől, panzióktól csábítják el a vendégeket.

A jelenség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyelmét is felkeltette, ezért július 1-jén el is indították nyári ellenőrzés-sorozatukat, amely többek között az online szálláshelyhirdetésekre is kiterjed. 

Így kellene adózni 

Megírták, a törvény az adószám kiváltása alól kizárólag ingatlan-bérbeadási tevékenység esetén ad mentesítést, azonban az Airbnb nem bérbeadásnak, hanem „egyéb szálláshely-szolgáltatás nyújtásának” minősül.

Aki nem ad nyugtát, számlát, az egymillió forintig terjedő bírságra, aki engedély nélkül végzi a tevékenységét, további vizsgálatokra és bírságra is számíthat.

A piacot jól ismerő más szakértők szerint az Airbnb-re 80 százalékban jellemző, hogy feketén adják ki a lakást, nem mellesleg növelve az albérletárakat. Egy-egy hagyományos regisztrált szálláshely után ugyanis az üzemeltető befizeti egyebek között az idegenforgalmi adót, az áfát, a bérjárulékokat, betartja a higiénés és környezetvédelmi előírásokat, és a pénztárgépekben megjelenik a bevétele. Mindezek a költségek a közösségi szállásadóknál nem jelentkeznek, így alacsonyan tudják tartani az áraikat. Ez azzal járhat, hogy növekednek az ingatlanárak, és egyre többért adják ki feketén hosszú távra is.

Rovatok