Index Vakbarát Hírportál

Betongyártó céget bírságolt a GVH

2015. augusztus 5., szerda 13:09

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 20 millió forintra bírságolta a Cemex Hungária Építőanyagok Kft.-t (Cemex). A bírság előzménye, hogy a GVH tavaly júniusi döntésével közel 2,8 milliárd forint bírságot szabott ki nyolc budapesti betongyártó vállalkozásra és a Magyar Betonszövetségre, mert 2005 és 2007 között előre meghatározott kvóta mentén felosztották az 1000 m feletti Budapest környéki transzportbeton megrendeléseiket, valamint meghatározták a transzportbeton árát.

A GVH arra kötelezte a Cemexet, hogy árulja el, hogy mennyi bevétele volt ebből. Az adatokra azért volt szükség, mert a GVH ez alapján határozta volna a bírság pontos összegét. A Cemex ugyanakkor annak ellenére sem adta át az adatokat, hogy a GVH még a határidőt is kitolta egyszer. A GVH ezért döntött úgy, hogy bírságol.

A GVH az eljárási bírság mértékének meghatározásakor értékelte a Cemex jogellenes magatartásának súlyát, felróhatósága mértékét (mi várható el egy adott helyzetben általában) és pénzügyi helyzetét. A GVH döntése nem jogerős, azzal szemben jogorvoslati kérelemnek van helye.

Rovatok