Index Vakbarát Hírportál

Péntekig elfogadhatják a görög csomagot

2015. augusztus 11., kedd 10:24 | aznap frissítve

Alapvetően összeállt a Görögországnak három évre szóló 86 milliárd eurós hitelmegállapodás, már csak néhány technikai jellegű apróság hiányzik - jelentette be a görög pénzügyminiszter hétfőn reggel, írja az MTI.

Evklídisz Cakalotosz a csaknem 23 órás monstre tárgyalás után azt mondta, hogy fölszállt a fehér füst, már csak néhány apró technikai kérdésben kell egyeztetni. A miniszter árulta el, hogy még mi hiányzik a végleges megállapodáshoz.

Eközben a görög állami televízió már azt közölte, hogy a következő napokban, várhatóan már csütörtökön a görög parlament elé kerül jóváhagyásra a megállapodás szövege. A parlament két fejezetből álló törvényről dönthet, az egyik a hitelmegállapodásról szóló tervezet, a másik pedig azokat a feltételeket sorolja fel, amelyeket a kormánynak kell teljesítenie a segélyért cserébe.

Amennyiben az athéni parlament csütörtökig dönt, pénteken kerül sor az euróövezet pénzügyminisztereinek ülésére, vagy videokonferenciájára, ahol jóváhagyják a harmadik segélycsomagot.

Azt már hajnalban bejelentették, hogy egyezség született a görög államháztartás 2016-os és 2017-es célszámairól a görög kormány és hitelezői, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között.

Rovatok