Index Vakbarát Hírportál

Mégsem lesz sima ügy a görög csomag

2015. augusztus 12., szerda 12:40

Parázs vita alakult ki a német kancellár és a görög kormányfő között az új görög mentőcsomagról - írta szerdán a Bild című német lap, amely szerint Angela Merkel és Alekszisz Ciprasz "elég hangosan" beszélt egymással telefonon.

Athéni kormánykörökből származó értesülésekre hivatkozva a Bild azt írta, hogy Merkel és Ciprasz még keddre virradó éjjel beszélt telefonon, és "nyílt vita" alakult ki közöttük a formálódó harmadik görög mentőcsomag egyes pontjainak végrehajtásáról.

A Die Welt című lap szerint a berlini vezetés részéről megerősítették, hogy a kancellár beszélt görög kollégájával, de részleteket nem közöltek. Az athéni kormány köreiben pedig azt mondják, Ciprasz tájékoztatta Merkelt, hogy megegyezésre jutottak a hitelezők képviselőivel a harmadik mentőcsomagról, mire a kancellár közölte, hogy nincs elég információja a végleges megállapodáshoz. Merkel egyben ismét felvetette az áthidaló hitel lehetőségét.

Athénnak erre akkor lenne szüksége, ha tovább húzódnának a tárgyalások a három évre tervezett, 85 milliárd eurós mentőcsomagról - írta online kiadásában a Die Welt.

A görög vezetés minél előbb megállapodást szeretne az új csomagról. Az idő sürget, mert Görögországnak augusztus 20-ig törlesztenie kell 3,2 milliárd eurót az Európai Központi Banknak.

Az Európai Bizottság szóvivője és Evklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszter kedden bejelentette, hogy technikai szinten létrejött a megállapodás Görögország és hitelezői között. Az új csomagról az euróövezeti pénzügyminiszterek pénteken döntenek, amennyiben az athéni parlament legkésőbb csütörtökig rábólint a kölcsön folyósításának feltételéül megszabott intézkedésekre. Szükséges azonban még hét euróövezeti ország parlamentje, köztük a német törvényhozás alsóházának (Bundestag) jóváhagyása is. A Bundestag a jelenlegi tervek szerint augusztus 19-én szavaz a harmadik görög mentőcsomag elfogadásáról.

Rovatok