Index Vakbarát Hírportál

Miért csak ennyit kapok vissza?

2015. augusztus 31., hétfő 08:11

Nagyjából minden huszadik, a devizahiteles elszámolásban érintett ügyfél panaszkodott a bankjánál, írta a Világgazdaság a bankok tájékoztatására hivatkozva.

A panaszok többsége szerintük nem volt érdemi: vagyis az ügyfél nem tudta megmondani, egészen pontosan mivel nem ért egyet. Vagy magával az elszámolással volt gondja, esetleg úgy általánosságban kevesellte a visszajáró összeget. Így a beérkező panaszok döntő többségét elutasították.

Az ügyfelek jelentős része azonban nem nyugszik bele az elutasításba: a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) adatai szerint július második feléig több mint 4800 megkeresés érkezett már a szervezethez.

A Napi Gazdaságnak pedig a PBT múlt héten úgy nyilatkozott, hogy eddig tízezer kérelmet dolgoztak fel, de kevés az olyan ügy, ahol az ügyfélnek volt igaza és a bank nézett el valamit, a július közepéig lezárt kilencszáz ügyből mindössze öt volt ilyen.

Egyezséggel 29 ügy végződött, a fennmaradó 867 ügyet megszüntette a testület. Az elutasított ügyfelek nagy része végül a bírósághoz fordulhat.

Rovatok