Index Vakbarát Hírportál

Kapkodnak a magyarok az ingyenpénzért

2015. szeptember 3., csütörtök 07:11

Ráröpültek az emberek az új szocpolra, a gyermekes lakásvásárlók most milliókat kaphatnak az államtól. A költségvetésben családi otthonteremtési kedvezmény néven (CSOK) félretett pénz az igénylők számát látva valószínűleg nem is lesz elég, a júliusi indulás óta már kétszer annyian kértek, mint amennyi szocpolos tavaly összesen volt. A támogatás tovább emeli majd az egyébként is meredeken növekedő árakat, dühönghetnek, akik most lakást vennének, de nem jogosultak.

Egyetlen hónap alatt 1625-en igényelték a CSOK-ot, vagyis az új szocpolt, tudtuk meg az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Ezek egyelőre előzetes részadatok, amit a bankok tájékoztatásaiból összesítettek, de egyértelműen látszik, hogy a szocpol előző verziójánál sokkal népszerűbb a júliusban életbe lépett változat.

A minisztérium szerint az egy hónap alatt leadott igénylés kétszer annyi, mint amennyi támogatást az egész tavalyi évben kiadtak, a 2012 óta megkötött teljes szerződésszám közel háromnegyede.

A július óta igényelt kedvezmény összértéke 1,7 milliárd forint, az egy lakásra jutó átlagösszeg nagyjából 1,1 millió forint.

Ha folytatódik ez a tempó és a beadott kérelmek többségét valóban támogatják is, túlcsúszhat a kormány a terveken, az idei évre ugyanis mindössze 4 milliárdot tettek félre CSOK-ra, jövőre 9,5 milliárdot, éves szinten 10-12 ezer támogatottal számoltak.

Frissítés: felülről nyitott az előirányzat 

Cikkünk megjelenése után az Emmi azt írta, hogy a CSOK-ot a 2015-ös költségvetésben az „Egyéb lakástámogatások” c. költségvetési előirányzatból finanszírozzák, ami egy felülről nyitott előirányzat, tehát ha végül a tervezett 4 Mrd Ft-nál magasabb összeget fognak igényelni idén a II. félévben, akkor is lesz rá fedezet. Vagyis nincs szükség a "keretösszeg megemelése", mint arról korábban a Napi Gazdaság írt.

Az első hónap adataiból ugyanakkor kár lenne nagyon messze menő következtetéseket levonni, sokan halogatták idáig a vásárlást az új szocpolra várva, az első időszakban emiatt is több lehet az igénylő. A Napi Gazdaság korábbi cikke szerint mindenesetre a kormány gondolkodik azon, hogy meg kellene emelni a keretösszeget, konkrét döntésről egyelőre nem tudunk.

Mi az a CSOK?

A július elsejétől igényelhető új szocpol egy olyan támogatási forma, amelyben 500 000 forinttól 3 250 000 forintig kaphatnak hozzájárulást az első otthont vásárlók, vagy azok, akik a meglévőt szeretnék nagyobbra cserélni. A támogatás összege függ az ingatlan alapterületétől, a gyerekek számától és az ingatlan energetikai besorolásától.

A CSOK-ot többen vehetik igénybe, mint a régi szocpolt, hiszen nem csak új lakásra és házra, vagy építésre kérhető, hanem használt ingatlanokra, sőt bővítésre is. Ráadásul nem csak azok a párok kérhetik, akiknek van már gyerekük, hanem azok is, akiknek még nincs, de 40 alatt vannak és szerződésben vállalják, hogy hamarosan lesz.

Kell azért saját pénz is

A támogatást bankokban lehet igényelni, és nem csak banki hitelfelvétellel együtt, önmagában is. Viszont ha hitelt veszünk fel mellé, érdemes még alaposabban körbenézni a piacon, mielőtt választunk, mert a különböző helyeken eltérhetnek a konstrukciók.

Vannak például olyan bankok, amelyek nem számítják bele a CSOK-ot a 20 százalékos minimális önerőbe, míg máshol a teljes összeget elfogadják, de akadnak olyan bankok is, amelyek csak a meglévő gyermekek után igényelt támogatást fogadják el, azt nem, amikor a jövőben születendő gyerek után vesszük fel a szocpolt.

Nagy átlagban azért azt lehet mondani, hogy csak CSOK-kal és hitellel, minden saját tőke nélkül nem igazán életszerű lakást venni, még akkor sem, ha a szocpol összege egyébként fedezné az önerőt.

Vannak buktatók

Érdemes körültekintőnek lenni, mert ha hitellel együtt kérünk CSOK-ot, hiába kapjuk meg az utóbbit, ha a bank úgy dönt, hogy nem ad hitelt, külön csak a szocpol összegét nem kapjuk meg. Ilyenkor teljesen új igénylést kell beadni.

Ezen kívül is van még egy rakás szabály, ahol elbukhatunk, például bizonyos ingatlanár, és négyzetméterár felett nem jár CSOK, és nem kapunk támogatást akkor sem, ha van NAV által nyilvántartott köztartozásunk, vagy ha az előző lakásunkat többért adtuk el, mint amennyiért venni akarunk. Hogy ön mennyi támogatásra lenne jogosult, azt itt is kiszámolhatja.

Hogy sokan nem jutnak el az igénylésig sem az érdeklődők közül, azt jelezheti az is, hogy az - akkor még - Napi Gazdaság nevű kormánylap a hónap közepén még 50 ezer érdeklődőről írt, ehhez képest a minisztérium most egész hónap alatt 1625 igénylésről számolt be.

Tovább nőnek majd az árak

Amúgy akik mostanában lakásvásárlásban gondolkodnak, de nem jogosultak a CSOK-ra, azoknak nem csak az rossz, hogy elesnek a támogatástól, hanem az is, hogy az új szocpolosok miatt várhatóan tovább drágulnak az általuk keresett lakások is.

Az utóbbi évben meglendült kereslethez a kínálat még nem zárkózott fel, és ez már eddig is nagy drágulást hozott, a CSOK pedig még tovább pörgetheti a piacot. Elemzők egyébként korábban figyelmeztettek, minél inkább beépül a CSOK az eladó lakások árába, úgy változik át egyre inkább az eladóknak juttatott állami támogatássá, ahelyett, hogy a lakásvásárlókat segítené.

A folyamatos drágulással aztán persze idővel a támogatottak lehetőségei is szűkülnek, hiszen Budapesten például 35 millió a felső értékhatár a szocpolnál, vidéken, kisebb településeken 16-23 millió forint. Nagyon félteni viszont nem kell a CSOK-osokat, az államtól kapott millió körüli összeg nyilván mindenkinek jól jön, a támogatás pedig várhatóan csak lassabban szivárog majd át áremelkedésbe.

A legtöbb lakás még belefér

Most még a kínálatban szereplő ingatlanok 75-90 százaléka megfelel a támogatás feltételeinek, legalábbis az Otthon Centrum korábbi közlése szerint.

A Duna House szerint a CSOK-ot igénylők 60 százaléka budapesti, 40 százaléka vidéki. A támogatás aránya azonban magasabb a fővároson kívüli településeken, itt a lakás árának 20 százalékát is elérheti, míg Budapesten csak a vételár 10 százalékát adhatja a magasabb árak miatt. Egy év alatt egyébként az összes magyarországi tranzakciónak akár tíz százaléka is CSOK-támogatott lehet majd.

Rovatok