Index Vakbarát Hírportál

Továbbra sem érdekel senkit a magáncsőd

2015. szeptember 17., csütörtök 10:22

Mostanáig egyetlen adós sem kezdeményezett magáncsőd-eljárást, tudta meg az Igazságügyi Minisztériumtól a Magyar Nemzet. Az már korábban kiderült, hogy az új lehetőség nem igazán hozta lázba az embereket annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Bank több tízezerre becsülte azok számát, akiknek segítség lenne. Szakértők szerint azzal lehet a baj, hogy túl szigorúra sikerült a szabályozás és az eljárás bonyolultsága is visszatarthatja az adósokat a kezdeményezéstől.

Először a Világgazdaság számolt be arról, hogy gyér érdeklődés kíséri a szeptember elsejétől életbe lépő magáncsődöt a nagy bankoknál. Az Budapest Bank, az OTP és a Unicredit akkor úgy vélte, hogy szeptember második felében már lesznek jelentkezők, a CIB-nél viszont leghamarabb 2016-ra várják az első megállapodásokat. Az érdektelenség azért meglepő, mert a Bankszövetség korábbi becslései szerint 25-40 ezer bajban lévő embernek segíthetne az új lehetőség.

Hogy az adósok mégsem rohannak azonnal csődöt jelenteni, annak több oka lehet. Mint azt a magáncsődről szóló cikkünkben megírtuk, a szabályozás nem sikerült túl kedvezőre az adósok szempontjából, például még azt sem garantálja, hogy a lakásunk megmarad. Emellett a magáncsőd érezhető életszínvonal-esést hoz magával, kérdéses, hogy az ezt az utat választók meg fognak-e tudni élni egyáltalán, ráadásul maga az eljárás is bonyolult.

Magáncsődvédelmet azok az adósok kezdeményezhetnének, akiknek van vagyona, tartozása 2 és 60 millió forint között van, de nem haladja meg vagyonának kétszeresét. Emellett kell, hogy legyen jövedelmük, és 500 ezer forintot meghaladó, több mint 3 hónapja lejárt tartozásuk is. 

Rovatok