Index Vakbarát Hírportál

Így osztja majd az EU-s hiteleket az MFB

2015. szeptember 21., hétfő 15:33

A Portfolio megtudta, hogy akarja a kormány kiosztani azt a mai árfolyamon 710 milliárd forintnyi eurót, ami a 2014-2020-as időszakban visszatérítendő támogatásként jön majd az országba. Ebből a 710 milliárdból

Ebben a periódusban a hitelként kifizetendő részt kicsit máshogy adják majd a cégeknek, mint eddig: ahelyett, hogy keresztül folyna a magyarországi bankokon, a Magyar Fejlesztési Bank közvetlenül adná a hitelt a vállalatoknak. A hitelek tehát az MFB mérlegében lesznek elkönyvelve, a bankok csak annyiban vesznek részt a folyamatban, hogy a fiókjaikban kialakítanak majd ún. MFB Pontokat, amikhez adnak majd pár ügyintézőt is kölcsön, hogy helyben tudják fogadni a hitelre jelentkezőket. Ilyen pontból 400 lesz, három Budapesten, a többi vidéken. 

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség szabályozásért és kodifikációért felelős helyettes államtitkára a Portfolionak azt mondta, hogy a hitelt olyan alacsony kamattal akarják adni, ahogy csak lehet, a visszafizetett pénzt pedig újból ki akarják majd helyezni, így igazából a 710 milliárd többszöröse is átfuthat a magyar gazdaságon. 

Hogy melyik bankban vagy bankokban lesznek az MFB Pontok, azt közbeszerzésen döntik majd el, amiket nemsokára ki is írnak majd. 

Rovatok