Miközben gyakorlatilag az egész világ a magyarországi menekültválságra figyel, a kormány viszonylag csöndben és nagyon sietősen igyekszik megszabadulni a még állami tulajdonban lévő szántóföldektől. A kormány szerint ők csak odaadják a gazdáknak, amit már úgyis ők művelnek, az ellenzéki pártok és a korábbi fideszes államtitkár viszont a nemzeti vagyon elszórásáról és a földmutyi betetőzéséről beszélnek. De miért van mindig ekkora balhé, ha a földtulajdonról van szó, és különben is, ki és hogyan használja most a magyar földet, és miért van egyáltalán még az államnak is földje? Ezeknek próbáltunk utána nézni.
A kormány június elején szellőztette meg, hogy eladnák az állam tulajdonában lévő szántóföldek, gyümölcsösök és halastavak egy jó részét, vagy 380 ezer hektárt, múlt héten már a javaslat részletei is kiszivárogtak, hétfőn pedig a kormány el is fogadta azt a határozatot, hogy december végéig adják el az állami földeket. A lépés bejelentése rögtön beindította a régi reflexeket. Vannak, akik arról beszélnek, hogy végre tényleg azé lesz a föld, aki megműveli, mások a magyar mezőgazdaság végső szétbarmolásától és a nemzeti vagyon széthordásától tartanak.
De miért ilyen ingerült mindenki, ha a földkérdésről van szó, és egyáltalán, miért számít, hogy mit csinál, vagy mit nem csinál a kormány a földdel? Hogy tisztábban lássuk a helyzetet, nem árt megnézni, mi a helyzet most, hogy jutottunk idáig, és mik az egymással alig összeegyeztethető tervek földügyben.
A földosztás, a föld kisemberekhez és a kisemberek földhöz juttatása egy olyan program, ami végigkíséri a modern-kori magyar történelmet, egy olyan politikai követelés és ígéret, ami majdnem minden színezetű politikai rendszerben megjelent, és amelyet aztán csaknem mindegyik elintézett valami szimbolikus, a helyzeten nem nagyon változtató látszatintézkedéssel.
Persze ezeket aztán az 50-es években megint államosították, hogy aztán a rendszerváltás után megint hevesen lehessen követelni a vissza a földet. A kárpótlás és földprivatizáció egyik funkciója az volt, hogy valahogy enyhítse a rendszerváltás gazdasági sokkját, legalább a vidéki emberek fejében, akiket ez amúgy is a legsúlyosabban érintett.
Részint ezért, részint pedig azért, mert a kárpótlási jegyeket részben azok kaptak, akiknek már 1947-ben is volt valamennyi földje, a privatizációval megint egy olyan birtokszerkezet alakult ki a 90-es évek elején, amiben
Sok törpebirtok került olyanokhoz, akik nem igazán tudtak vele mit kezdeni, mert vagy a tudásuk, vagy a szükséges tőkéjük hiányzott hozzá, vagy mindkettő, vagy igazából nem is akartak földet művelni, csak éltek a kárpótlás adta lehetőséggel. Éppen ezért aztán hamar elkezdődött a földvagyon koncentrációja, kezdtek eltűntek a törpebirtokok és egyre több lett minden más méretből.
Azokból a családi gazdaságokból, akiknek kevesebb, mint öt hektár földje volt, a 90-es évek során egyre kevesebb lett. Míg a kárpótlás után ők tették ki a családi gazdaságok 70 százalékát, addig 1999-ben már csak a 33 százalék volt öt hektár alatt. Eközben a tíz hektár fölötti birtokok száma meredeken növekedett. A birtokkoncentráció folyamatos volt, az EU-s tagság pedig még lökött rajta egyet. A magyar földek után is járt az uniós agrártámogatás, így aki tehette, igyekezett több földet venni, hogy még több pénzt kaphasson az EU-tól.
A jelentős változások és koncentráció ellenére azonban a magyar birtokstruktúra tulajdonosi szinten továbbra is elaprózott maradt.
Nekik pedig 2010-ben átlagosan 8,1 hektár földjük volt, ami európai összehasonlításban nagyon kicsi.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy 2,8 millió magyar földműves dolgozik a kis földeken, aki ugyanis nem akarta eladni a földjét, de művelni sem akarta, az leginkább bérbe adta. Így tett a 2,8 millió tulajdonosból 1,8 millió. A bérlők főként cégek voltak, a téeszek romjain alakult kft.-k vagy az állami gazdaságokat megöröklő részvénytársaságok, néha egyéni vállalkozók. A bérlők viszont általában nagyobb birtokokat pakolnak össze a sok kis földből, így
A viszonyokat jól jellemzi, hogy 2013-ban a mezőgazdasági területek 84 százalékát a földeket használó 7000 gazdasági szervezet negyede művelte.
A legnagyobb egybefüggő földterületeket viszont valószínűleg azok a mezőgazdasági részvénytársaságok kezelik, amelyek leginkább a volt állami gazdaságok privatizációjával jöttek létre, és amelyek leginkább nem a magánemberektől, hanem az államtól kaptak bérbe földet. Jellemzően a piaci ár alatt és jó hosszú időre. A “piszkos tizenkettőként” ismert tizenkét állami gazdaság például, amiket még az első Orbán-kormány privatizált 2001-ben, 50 évre kapta bérbe a földjét. Még mindig van tehát belőle hátra vagy 36 év.
Hogy ideális esetben milyen birtokból kellene sok Magyarországon, arról elég sokat lehet vitatkozni, hogy mit tekintünk ideális birtok- vagy üzemméretnek, az attól is függ, hogy miben mérjük az agrárium sikerét.
Ha azt vesszük alapul, hogy mennyiben járul hozzá önmagában a magyar GDP-hez és az exporthoz, akkor elsősorban az kellene, hogy a cél legyen, hogy legyen minél több föld a nagy mezőgazdasági cégeké, amik ezer hektárokon termelnek, nagy sertés/marha/csirketelepeik és vágóhídjaik vannak, és amúgy a magyar agrártermelés nagy részéért felelősek.
Egy másik, szintén népszerű megközelítés szerint viszont a föld nem csak arra jó, hogy GDP-t termel, hanem arra, hogy egyben tart közösségeket, munkát ad sok embernek, ezen keresztül hajtja a keresletet, a cél, hogy a lehető legtöbb embernek a lehető legtöbb jövedelmet biztosítsa.
Inkább ehhez a másodikhoz közelít a közepes birtokok koncepciója. Egy közepes méretű földet viszonylag hatékonyan meg lehet művelni, de foglalkoztatási célokat is kiszolgál.
A stratégia indoklása szerint nemzetközi példák alapján a közepes birtok tűnik a legjobbnak abban, hogy munkát adjon az embereknek vidéken és versenyképes is legyen. Hogy ez mekkora birtokot jelent, arról a kormányzat konkrétan nem beszél, de úgy 150-300 hektár közötti területekről van nagyjából szó. Vagyis nagyjából a most lévő sok pici és kevés nagy közötti méretről.
Persze a kisebb birtokok közepessé növelése csak akkor jár foglalkoztatásnöveléssel, ha annyival nő a birtok, amit már a gazda nem tud maga megművelni, vagy ha olyan dolgokat is csinál rajta, amik emberigényesebbek, például állatokat tart. A legrosszabb viszont az, ha egy traktorral beszántja és csak úgy tessék-lássék beveti, hogy majd úgyis jön utána az uniós támogatás.
De hogy lehet a "jót" kialakítani a "rosszat" meg elkerülni? Itt jön be a képbe az állam, és a nála lévő föld.
Az államnak összességében nincs már olyan sok földje, most is a kb. 5,5 millió hektáros teljes magyar mezőgazdasági termőterület-állomány nagyjából 5 százalékáról, úgy 380 ezer hektárról van szó, ami kicsit kevesebb, mint az államnál lévő 600 ezer hektár kétharmada. Ezek főleg szántók, kisebb részben gyümölcsösök és halastavak (hogy miből mennyi, arrólitt írtunk)
Ezeknek az állami földeknek a jó része még a szocializmusból maradt, ezek voltak azok a területek, amiket nem privatizáltak a kárpótlások során. Az államnak azonban elvileg nem csak azért van földje, mert az rajta maradt, hanem azért is, mert azzal stratégiai céljai vannak. A termőföld a vízkészlet mellett Magyarország legfontosabb természeti erőforrása,
meg úgy általában vidéken.
Hogyan? Hát főleg azzal, hogy olyannak adja bérbe, aki a legtöbbet tesz hozzá vele az állam elképzeléseihez. Ez amúgy a Fidesz-kormány földpályázati programjában is megjelent: kikötötték például, hogy akkor adják bérbe a földeket, ha a bérlők állatotokat is tenyésztenek, amit azért tartottak fontosnak, mert az állattartáshoz több embert kell alkalmazni, mint ahhoz, ha mondjuk csak búzát vet meg arat az ember.
A saját földjével az állam azzal is hatni tud a vidékre, hogy kiegyenlíti a birtokviszonyokat:
A kormány kitűzött stratégiája azonban nem teljesült maradéktalanul. A kormány képviselői ugyan szeretik azt mondani, hogy míg 2010 előtt 600-an használták az állami földeket, addig a földpályázati programban már 7500. Ez azonban csak annyiban igaz, hogy valóban nagyjából 7500 szerződést kötöttek. De egy gazda, cég, vagy érdekeltségi kör pályázhatott egynél többször is.
A földbérleti programnál másról sem lehetett olvasni, mint különböző rokonok, családtagok helyzetbe hozásáról, a földpályázatokkal kapcsolatban kialakult az a kép, hogy a kormány nem azokat hozta helyzetbe, akik amúgy a földpiacon kevesebb eséllyel tudnak terjeszkedni, vagyis a kisebb családi gazdaságokat, hanem
Volt olyan eset is, ahol igazából az állami föld szétosztása még rontott is a helyzeten, mint például a Mezőhegyesi Ménesbirtok esetében: ez a gazdaság, ami még a szocialista kormánytól kapta a földjét, Mezőhegyes legnagyobb foglalkoztatója és adófizetője volt, a földjeit viszont szétosztották, az új bérlők viszont nem vették föl a ménesbirtok volt alkalmazottait.
A kormány bírálói, például a korábban a vidékstratégiát és a pályázati rendszert előkészítő Ángyán József szerint a gazdák megerősítése és az ideális birtokszerkezet kialakítása helyett a kormány arra használta a földpályázatokat, hogy helyi és országos gazdasági hátországát megerősítse, a kisebb-nagyobb oligarchákból még nagyobbat csináljon, miközben nem lett vidéken sokkal több embernek munkája.
Na de majd most mindent kijavít a kormány azzal, hogy eladja a földet a gazdáknak - legalábbis valami ilyesmit szeretne kommunikálni a kormánya mostani földprivatizációval. Ilyesmiket mondott Bitay Márton földügyekért felelős államtitkár az Indexnek adott interjújában is. A kormánynak, úgy tűnik, minden felmerülő aggályra van valamilyen válasza
A kormányt hangosan ekéző Sallai R. Benedek és Ángyán József szerint viszont ezekben az érvekben nincs semmi garancia arra, hogy most nem az elmúlt évek trendje folytatódik, vagyis hogy a kormány belengeti a csontot a kis gazdáknak, aztán odadobja a gazdag haveroknak.
Kik fognak így Ángyán és Sallai szerint pályázni? A mostani bérlők, akik ezzel megússzák például azt, hogy teljesítsék a bérleti szerződésben vállaltakat, például hogy mennyi állatot kell tartaniuk (hiszen a saját földjén mindenki azt csinál, amit akar); a földhaszonbérlő cégek tulajdonosai és alkalmazottai, vagy pedig olyanok, akik arra spekulálnak, hogy 20 év múlva, amikor eladhatják majd a földet, az sokkal közelebb lesz az európai árakhoz, mint most. A Földművelési Minisztérium is arra számít, hogy leginkább a mostani bérlők fognak nyerni, legalábbis ezt írják a nemrég kiszivárgott előterjesztésben, annyira, hogy azoknál a földeknél, amiknél csak 2016-17-ben lép életbe a haszonbérlet, várnának is addig az eladással, hogy a bérlő élhessen az elővásárlási jogával. Persze, hogy ez tényleg így lesz-e végül, azt még nem tudni.
ha nem a bérlők, akkor pedig azok fognak földet veni, akik arra spekulálnak, hogy valahogy, akár bírósági úton közelebb tudják emelni a bérleti díjakat a piaci árhoz arról a nyomott árról, amiért az elmúlt kormányok odaadták azt a bérlőknek, ahogy erre Bitay Márton és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke (és fideszes képviselő) is tett már utalásokat.
Egyrészt jó azoknak a tőkeerős gazdáknak, akiknek van már saját vagy az államtól bérelt földje, mert szabadon rendelkezhet azzal a földdel, amit most még csak bérel. Az államnak pedig azért jó, mert kap jó sok pénzt, az FM szerint nagyjából 300 milliárd forintnyit. Ezt aztán az állam a kormányhatározat szerint "Magyarország fejlesztésére és az állami vagyon gyarapítására" használná fel, bármit is jelentsen ez.
Mellékhatásként pedig a kormány elveszi a következő kormányok egyik eszközét ahhoz, hogy az állami földekkel valahogy befolyásolja azt, hogy mi zajlik vidéken, növelje a foglalkoztatást, alakítsa azt, hogy ki mit és hogyan termel. És persze kicsit kitol azokkal a nagy bérlő cégekkel, akikkel amúgy is ki akart, akár azokról van szó, akik még a szocialistáktól kaptak földet, akár a Nyerges-Simicska körről, mert ők így, ha akarnák, se tudnák meghosszabbítani a bérleti szerződésüket. Ez azért van, mert a földforgalmi törvény szerint a vásárlók vállalják, hogy ha lejár a mostani bérlet, akkor maguk művelik majd a földet, legalábbis ezt olvasta ki belőle Dr. Máhr András, a nagyobb cégeket képviselő Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), főtitkárhelyettese.
Ezzel persze hosszú távon problémát okozhatnak majd a magyar mezőgazdaság amúgy legversenyképesebb szegmensének, de emiatt majd csak 20-30 év múlva kell, hogy fájjon a feje annak, aki akkor majd ezeket a nagy mezőgazdasági zrt-ket vezeti.
Addigra viszont a privatizációból befolyó százmilliárdoknak már nyoma sem lesz, és bár 20 év után az állam visszavásárolhatná a területeket, erre valószínűleg csak nagyon korlátozottan lesz lehetősége. Arra, hogy a most licitre kínált földekkel pedig addig mi lesz, arra majd akkor visszatérünk.