Index Vakbarát Hírportál

Rengeteget keresett az MNB a gyenge forinton

2015. szeptember 30., szerda 16:42

A Magyar Nemzeti Bank 2015 első felében 36,2 milliárd forint nyereséget ért el, kétszer anyit, mint 2014-ben ugyanekkor, közölte az MNB. A jegybank szerint a kedvező jegybanki eredmény főként az alapkamat-csökkentési ciklus és a jegybank önfinanszírozási programja miatt következtében csökkenő kamatkiadásoknak köszönhető.

A Napi.hu azt írja, hogy az MNB igazából sokkal nagyobb, 85,7 milliárd forintos nyereséget ért el devizatartalék értékesítésével, vagyis azzal, hogy míg tavaly még  293-295 forintos sávon adott el eurót a jegybank, idén a gyenge forint miatt már 295-320 forintért adta el, például a devizahiteleket forintosító bankoknak.

A nemzetközi számviteli szabályok változása miatt viszont a kamateredmény 30,4 milliárdos mínuszban van, ezen belül a forint kamatokon 59,8 milliárdot buktak, a devizakamatok eredménye viszont 29 milliárd forint nyereség volt. Ugyanezek miatt a nemzetközi szabályok miatt a pénzügyi műveletein, vagyis a magyar államkötvényein és jelzáloglevelein viszont 5,2 milliárdot keresett az MNB.

Rovatok