Index Vakbarát Hírportál

Lecsaphat a csalás elleni hivatal a miniszteri biztosra

2015. október 1., csütörtök 15:05

Összeférhetetlen volt Homolya Róbert pozíciója a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségben (NFÜ) egyéb céges érdekeltségeivel az OLAF szerint, tudta meg az Index.hu. Homolya, aki most miniszteri biztosként dolgozik, korábban az NFÜ elnökhelyettese volt, és úgy tudjuk, hogy az OLAF szerint nyolc esetben is bebizonyosodott, hogy az uniós pénzek elosztását koordináló szervezetben betöltött tisztsége összeférhetetlen egyéb pozícióival.

A problémát még 2010-ben jelezték az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF), amely vizsgálatot indított, majd jelezte az összeférhetetlenséget a magyar szerveknek. Az EU-s támogatásból megvalósuló projektek között több olyan volt, ahol közbeszerzési tanácsadóként Homolya Róberthez köthető cégek vettek részt.

Az atv.hu már korábban írt már egy Homolyával összefüggő OLAF-vizsgálatról, amikor a hivatal munkatársai a Provital Fejlesztési Tanácsadó Szolgáltató Zrt-vel kapcsolatos információkat kértek. A Provital Zrt. akkor elismerte, hogy az OLAF munkatársai helyszíni ellenőrzést végeztek a cégnél.

A Provital egyebek mellett az FTC stadion közbeszerzési dokumentációját is írta, de számos vidéki, fideszes vezetésű önkormányzatnak és kormányzati szervezetnek is dolgoznak. A cég árbevétele 2010-ben felment 340 millióra, de azóta is növekszik a forgalmuk, a hivatalos cégadatok szerint 2013-ban már 1 milliárd 258 millió volt a bevételük.

A Provital elődje a Pro-Vital 2000 Kft-t volt, amelynek olyan partnerei voltak, mint Kaposvár, Esztergom és Szekszárd, 2006 nyarától pedig Esztergom is. Ebben az időszakban a Pro-Vital 2000 Kft. egyik tulajdonosa Homolya Róbert volt.

Homolya 2010 után a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) végrehajtási elnökhelyettese, illetve a Közbeszerzések Tanácsának alelnöke lett, 2012-től pedig helyettes államtitkári rangban vezette a Miniszterelnökségen a Nemzeti Fejlesztési Irodát. Homolya Róbertet a közbeszerzési ügyekért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki Lázár János. Úgy tudjuk, a cégben dolgozott korábban Császár Dániel, jelenleg szintén Lázár alatt dolgozó államtitkár is.

Rovatok