A Budapesti Értéktőzsde délután hatkor jelentette meg a hírt , miszerint a Waberer's International 14,65 millió darab, 0,35 eurós névértékű törzsrészvénnyel tőzsdére lép. A cég részvényei először október 6-án jelennek meg a BÉT-terméklistán, de mivel a kibocsátó egyelőre zártkörűen működő részvénytársaság, a papírokkal egyelőre nem lehet kereskedni. A kereskedés valamikor 90 napon belül indul, ha a Waberer's a szabályzatában meghatározott minden vállalásnak megfelel, például átalakul nyilvános részvénytársasággá.
A papírok összértéke a törzsrészvények értékeltsége alapján 5,1 millió euró, de a végleges árfolyam csak a tényleges bevezetéssel dől majd el. A vállalatcsoportot korábban működtető holdingtársaságban 2011-ben a Mid Europa Partners 50 százalék körüli tulajdonrészt szerzett, egy évvel később pedig a vállalatcsoport négy cége összeolvadt, és ezzel a holding jogutódjaként létrejött a Waberer's International Zrt., ami most tőzsdére megy.
Arról egyelőre nincs információ, hogy a tőzsdére lépés a kockázati tőkebefektető kilépését jelenti-e, ahogy azt sem lehet tudni, hogy a céget vezető alapító tulajdonos részben megválik-e a tulajdonrészétől vagy sem.
A cég tulajdonosa Wáberer György, aki a Napi 2015-ös 100 leggazdagabb listája szerint 80 milliárd forintra becsült vagyonával a 9. a toplistán.
A szállítmányozással, logisztikával és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó cégcsoport évek óta az európai élvonalba tartozik. A futott kilométerek alapján a magyar piac tevékenységük alig 10 százalékát adja, a bevétel döntő része tehát a külföldi munkákból jön. A cég folyamatosan bővül, idén 200 darab új kamionnal - és 600 újra cserélésével - terveztek.
A tőzsdei bevezetés nagyon jól jön a létéért küzdő budapesti tőzsdének, ahol a legutóbbi bevezetés Schobert Norbi Update nevű termékéhez kötődött. A Waberer's a legnagyobb budapesti tőzsdei cégek kapitalizációja (tőzsdei mérete) alatt lehet jóval, valahol az erős középkategóriában, de ezzel is a sok kisebb cégből álló tőzsdei kínálatot mindenképpen színesíti.