Index Vakbarát Hírportál

Nagyobb lehet a magyar növekedés az IMF szerint

2015. október 6., kedd 18:19

A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb kiadványban idén 3 százalékos, jövőre 2,5 százalékos növekedést vár, a tavaszi várakozásukhoz képest tehát javították a várakozásaikat.

Az IMF 3,1 százalékos globális növekedést vár az idei évre, 0,3 százalékponttal rosszabbat, mint ahogy 2014 növekedett a világgazdaság, és 0,2 százalékponttal rosszabbat, mint amit még a júliusban kiadott legutóbbi világgazdasági előrejelzésükben adtak. A fejlett gazdaságok valamennyivel gyorsabban növekszenek majd az év végéig, a feltörekvők pedig tovább lassulnak, ahogy már öt éve teszik folyamatosan.

A világgazdaságot csökkenő nyersanyagárak, csökkenő tőkeáramlás és nagyobb pénzügyi volatilitás jellemzi az idén, ami különösen a feltörekvőknek rossz, akár olajkitermelő országokról, akár olyan összeszerelő gazdaságokról van szó, mint amilyen Kína vagy mondjuk Magyarország.

A fejlett gazdaságokat viszont segíti, hogy olcsó az olaj és a gáz és az élénkítő monetáris politika is fölfelé nyomja az USA, az Eurózóna és Japán GDP-jét. Azért túl sok jóra itt se számít hosszabb távon az IMF, ugyanis igazából még mindig nagyon kevés a befektetés, alig nő a termelékenység és elöregszik a népesség, ráadásul idővel Kína és a feltörekvők gazdasági visszaesését is megérzik majd a fejlett gazdaságok is. Igaz, 2016-ra már azt várják a valutaalapnál, hogy újra növekedni kezdenek a fejlődő piacok, de Kína még akkor is csak egyre lassabb lesz.

"Feltörekvő Európa", ahogy a valutaalapnál Közép-Kelet-Európát nevezik (kivéve Csehországot, Szlovéniát és Szlovákiát, amik fejlett gazdaságnak számítanak), amúgy elég jó helyzetben van éppen, az alacsony olajár, a lassan növekvő nyugat-európai növekedés is hajtotta a közép-európai növekedést, igaz, az orosz piac visszaesését mi is megszívjuk. A térség 2015-16-ban 3 százalék körül növekszik majd és különösen Lengyelországban és Magyarországon igazán "robosztus" is marad. 

Magyarországon idán 3 százalékos növekedést vár az IMF, de innentől egyre csak lassabb lesz, jövőre 2,5, 2020-ban pedig 2,1 százalékkal bővülhet majd a GDP. A legutóbbi WEO-ban az idei évre még 2,7 százalékos, 2016-ra pedig 2,3 százalékos növekedést vártak. 

Amíg a növekedés egyre alacsonyabb lesz, úgy az infláció egyre magasabb, az idei 0,3 százalék után jövőre már 2,3 százalékkal drágábbak lesznek majd a dolgok, 2020-ra pedig 3 százalékos lehet az infláció. Az IMF szerint viszont egyre kevesebb ember lesz majd munka nélkül, és jövőre 7 százalékra csökkenhet majd a munkanélküliségi ráta. 

Hogy alakulnak a magyar gazdasági mutatók az IMF szerint? (százalékban)
   2014 2015 2016 2020
Reál-GDP növekedés 3,6 3 2,5 2,1
Infláció -0,2 0,3 2,3 3
Munkanélküliségi ráta 7,8 7,3 7 n.a
folyó fizetési mérleg (a GDP százalékában 4 5,3 4,3 1

Rovatok