Index Vakbarát Hírportál

Egy hónap múlva indul a nagy földlicit

2015. október 16., péntek 08:41

Megjelentek az első, 3 hektárnál nagyobb állami földekről szóló hirdetmények is a Nemzeti Földalapkezelő honlapján, úgyhogy visszavonhatatlanul elkezdődött a kormány nagy földprivatizációs programja. Egyelőre Budapest környékén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő földek kerültek föl az oldal "Értékesítés" menüpontjába, de a lista innentől folyamatosan bővül majd. A hirdetményekben már az is ott van, hogy pontosan hol és mikor lesznek az árverések. Érden például már egy hónap múlva, november 16-án reggel lehet licitálni, ez lesz a legkorábbi időpont.

A földvásárláshoz pedig a Világgazdaság cikke szerint még az NHP hiteleknél is kedvezőbb feltételekkel vehetnek föl hitelt a gazdák. A támogatott hitelt az állami tulajdonú Budapest Banknál lehet igényelni november 15-től, 20 éves futamidője, az első 10 évben 1,95 százalékos kamattal. A hitel minimális összege 3 millió forint, az önrész pedig azoknál, akik bérelnek állami földet 10 százalék, akik nem, azoknak 20. 

Akit bővebben érdekel a kormány új földprogramja, az ezzel a cikkel kezdheti az olvasgatást.

Rovatok