Index Vakbarát Hírportál

Sertéstanács: Tudománytalan, elképzelhetetlen és felháborító a WHO-jelentés

2015. október 26., hétfő 20:47

Az IMPA (az EU vezető sertéstartó országainak piacelemzéssel foglalkozó szervezete) Budapesten tartott konferenciát, egyeztető fórumot, éppen azon a napon, amikor a WHO friss jelentésében kinyilvánította, hogy a pácolt és feldolgozott húsok ugyanabba a kategóriába kerültek, mint az azbeszt, az arzén, az alkohol és a dohány.

Tudománytalan és elképzelhetetlen

Menczel Lászlóné a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára a konferencián reagált az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) rákkutató ügynöksége által hétfőn közzétett tanulmányra.

A VHT titkára tudománytalannak és elképzelhetetlennek tartotta a jelentést. Szerinte ugyanis ezt nem támaszthatják alá egészségügyi vizsgálatok - vélekedett. Mint mondta, például a sertéstartás Magyarországon is alkalmazkodott a jelenlegi elvárásokhoz, és a sertések zsírtartalma a minimálisra csökkent. "Több vizsgálat is kimutatta, hogy a sertéshús fehérjében gazdag, koleszterint pedig jóformán nem is tartalmaz" - mondta. A most közzétett WHO-információt ezért felháborítónak tartja. "A sertésből előállított termékeknél figyelembe veszik a fogyasztói elvárásokat és betartják az egészséges táplálkozás követelményeit" - mondta.

Nem haltunk ki

A WHO jelentésén minden IMPA-tagország képviselője felháborodott, és jelezte, hogy saját eszközeivel fellép ellene, de közösen is fellépnek a piacromboló híresztelés ellen. Magánvéleményként a VHT titkára mindehhez hozzátette: "a sertést az időszámításunkat figyelembe véve az emberiség 2000 éve fogyasztja, és még nem halt ki."

Öt kilóval többet kell ennünk, húzzunk bele

A VHT 2020-ig - a mostani uniós költségvetési időszak végéig - 5 kilogrammal szeretné növelni Magyarországon a sertéshúsfogyasztást; ez évente átlagosan 1 kilogramm emelést jelentene - közölte Menczelné.

A hús terméktanács törekvése egybeesik a nagy sertéstartó európai országok szándékával, ahol szintén a sertéshús-fogyasztás növelése a célkitűzése az ágazati szakmai szervezeteknek. Ezt fogalmazták meg.

Ezt a tanácskozást évente kétszer tartják meg, és minden évben más tagország kapja a rendezés jogát. A szervezetnek 10 ország a tagja, többek között Németország, Dánia, Hollandia, Spanyolország, vagyis Európából a legnagyobb sertéstartó országok. Mindez azt jelenti, hogy az IMPA tagországai adják az unió sertésállományának mintegy 80 százalékát. Az IMPA lényegében egy információcserére szakosodott szervezet, aminek tagjai időről-időre elemzik a sertéságazat helyzetét.

Alacsonyak az árak

A sertéspiacon az árak jelenleg mindenhol alacsonyak, visszaestek. Ennek oka főként az orosz embargó, ami 15-20 százalékos piacvesztést okozott az unió nagy sertéstartó országainak. A csökkenő jövedelem pedig azt eredményezi, hogy a legtöbb országban a sertésállomány is csökken.

Fontos a marketing

Az IMPA tagországai a jelenlegi helyzet megoldását leginkább az orosz embargó feloldásában látnák. Ennek módozatait azonban a szervezet tagjai "még nem igazán látják, hogy miként volna lehetséges az Európai Unió összefogásában"... Ezért fontolgatják, hogy minden érintett tagállam önállóan tárgyaljon Oroszországgal az embargó feloldásának lehetőségeiről. Jelenleg a legjobb "E.-minőségű" hasított félsertés kilogrammonkénti ára 1,5 euró (450 forint) alatt van. Ez az ár az egy évvel korábbihoz képest 5-10 százalékos csökkenést jelent.

Így az IMPA tagországai szerint felértékelődött és nagyon fontos a marketing szerepe az egyes országokban és a közös fellépés esetében is. Az IMPA el kívánja érni ugyanis, hogy növekedjen a sertéshúsfogyasztás az unió tagországaiban.

Rovatok