Index Vakbarát Hírportál

Ingyenes lesz a diákigazolvány

2015. október 28., szerda 15:08

Egy sor igazolvány kiállítását illetékmentessé teszi a kormány, bizonyos eljárásoknál pedig a szolgáltatási díjat is eltörlik. Az erről szóló törvényjavaslatot Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter adta be.

Illetékmentes lesz a személyigazolvány és a lakcímkártya kiállítása, illetve az is, amikor valaki azért kér új okmányokat, mert megváltozott a családi állapota és ezzel együtt a neve is. Illetékmentesen adnak igazolványt akkor is, ha azt ellopták, valamint a mozgássérülteket sem húzzák majd le, ha parkolási igazolványt akarnak csináltatni.

Ezenkívül illetékmenetes lesz az erkölcsi bizonyítvány, az oktatási igazolvány, a mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány, a vállalkozói igazolvány, az üzleti működési engedéllyel kapcsolatos eljárás, a népi iparművészeti igazolvány. És a cégiratok kiállítása is, ha azt a cég képviselője kéri. Nem kell majd illetéket fizetni az első jogosítvány és az adóhatósági igazolás után, és bizonyos terület alatt az építési engedély is illetékmentes lesz.

Több esetben nemcsak az illetéket, hanem a szolgáltatási díjat is eltörlik, például mozgássérültek parkolóigazolványánál, de nem kell majd fizetniük a cégeknek sem a számviteli beszámoló közzétételéért. Az erkölcsi bizonyítványt pedig évente négyszer lehet ingyen kiváltani. Nem kell majd fizetniük a jelnyelvi tolmácsoknak sem, ha be akarnak kerülni a névjegyzékbe. A diákigazolvány és a pedagógusigazolvány kiállítása sem kerül majd pénzbe.

Rovatok