Index Vakbarát Hírportál

Berágtak a kéményseprők, harmaduk felmondhat

2015. november 3., kedd 15:24 | aznap frissítve

A kéményseprők helyzetének rendezetlensége miatt 322 kéményseprő helyezte letétbe felmondását december 21-i határidővel - írja az MTI. 

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) elnöke kedden tartott sajtótájékoztatón Budapesten, amelyen elmondta: Magyarországon mintegy 900 kéményseprő dolgozik, ebből most 322-en helyezték kilátásba a pályaelhagyást, ha december 21-ig nem kerül újra a parlament napirendjére a kéményseprők jövőjét érintő törvénymódosítás.

A kormány március 10-én nyújtotta be a parlamentnek a kéményseprésről szóló új törvényjavaslatát, amely szerint az önkormányzatoktól a katasztrófavédelemhez kerülne a lakossági kéményseprési közszolgáltatás. Erről azonban döntés még nem született, ezért azt sem lehet tudni, hogy 2016. január 1-től a kéményseprőknek ki lesz munkáltatója, milyen keretek között kell majd dolgozniuk, illetve milyen bérekre számíthatnak - tette hozzá Vámos. Kifejtette azt is, hogy a bizonytalanság miatt az elmúlt 1-1,5 évben a kéményseprők mintegy fele már elhagyta a pályát.

A sajtótájékoztatón megszólalt Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke is, aki elmondta, hogy kedden délután ül össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) monitoring bizottsága a jövő évi bértárgyalások miatt. A Liga elnöke arról is beszámolt, hogy ha a tárgyalások a munkavállalók számára nem alakulnak elfogadhatóan, akkor a Liga nyomásgyakorlást kezdeményezhet, de ennek konkrét eszközeiről egyelőre nem tudott nyilatkozni. 

Rovatok