Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas lesz a soroksári IKEA

2015. november 4., szerda 16:43 | aznap frissítve

Kis híján kétszer elfér majd a 20 ezer négyzetméteres budaörsi IKEA a hamarosan megépülő soroksári IKEA-ban. Az IKEA  még augusztusban jelentette be, hogy egy harmadik áruházat is építenek hamarosan Magyarországon. A cég pedig, ami eladja az IKEA-nak a soroksári Auchan melletti telket, a  Vs.hu-nak el is küldte azt a levelet, amiben az önkormányzatot tájékoztatják az eladásáról, eszerint pedig

az új IKEA 37 442 négyzetméteres lesz.

(Az összehasonlítás kedvéért: az IKEA nagyobbik magyarországi áruháza, az Örs vezér téri 26 ezer négyzetméteres.) Hogy a bútorvásárlás Bear Gryllsei mikor próbálhatják majd ki magukat a harmadik Magyarországi IKEA-ban, még nem tudni, de a cég azt ígérte, hogy legalább fél évvel a nyitás előtt szól majd. 

Rovatok