Index Vakbarát Hírportál

Agrárvonalon is kibabrálhatnak Simicskáékkal

2015. november 6., péntek 07:37

Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, és több másik vállalkozó 2001-ben, az első Orbán-kormány idején nagy földterületek bérleti jogát szerezték meg ötven évre. A szerződésekben mélyen a piaci ár alatti bérleti díj van kikötve, most azonban néhányan elkezdhetnek aggódni: az állami földárverések első körébe belekerültek olyan területek is, amelyeken Simicska és Nyerges cégei gazdálkodnak. A tulajdonosoknak a szerződés értelmében két évente lehetőségük van az bérleti díj felülvizsgálatára, amit - piaci és politikai logika alapján egyaránt - várhatóan meg is fognak tenni, írja a Világgazdaság. 

A hektáronként 24-25 ezres, kedvező bérleti díjak akár több mint a duplájára, 50-60 ezer forintra emelkedhetnek, ha az új tulajdonos úgy akarja, a piaci ár ugyanis jelenleg nagyjából ennyi. Ezzel az érintett cégek, például a Simicskához és Nyergeshez köthető, Mezort-csoporthoz tartozó mosonmagyaróvári Lajta-Hanság Zrt., a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. komoly versenyelőnyt veszíthetnek.

Rovatok