Index Vakbarát Hírportál

A kínai Fekete Péntek még az amerikainál is durvább

2015. november 8., vasárnap 07:23 | aznap frissítve

Hatszor annyit költenek Kínában az ottani Fekete Pénteken, mint az Egyesült Államokban, írja az Economist. Amerikában a Black Friday tradicionálisan Hálaadás után van, és voltaképpen a fogyasztói kultúra ünnepe, amikor mindenhol óriási leárazások, ezzel pedig botrányos tömegjelenetek alakulnak ki. Sokkal durvábbak, mint nemrég a Vörösmarty téri H&M előtt.

Kínában ez a nap november 11., a szinglik napja, amit azért tettek erre a dátumra, mert négy darab egyesből áll. Eredetileg nőtlen férfiak és szingli nők számára találták ki, akik ilyenkor összegyűlnek, és azon lamentálnak, hogy nincs párjuk.

Az utóbbi években azonban ez a dátum vált a kínai konzumerizmus csúcspontjává.

A kínaiak ugyan inkább online vásárolnak, de csak tavaly 9,3 milliárd dollárnak megfelelő jüant költöttek el az ázsiai Amazonnak/Ebaynek megfelelő Alibabán, miközben az amerikaiak mindössze 1,5 milliárd dollárért vásároltak az interneten. 

A kínai vezetők abban bíznak, hogy az ilyen szintű költekezésnek köszönhetően kicsit több teret adnak a nem állami beruházásoknak.

Az előrejelzések szerint az idei szinglik napja minden eddigi vásárlási rekordot megdönt.

Ahogy gyengülnek a kínai tradíciók, úgy házasodnak egyre később az emberek, ez kifejezetten igaz a nagyvárosiakra. Csak viszonyításképpen

Főleg a tanult, jól kereső városi nők tolják ki egyre későbbre a házasságot a szüleik generációjához képest. A férfiaknál ez kevésbé jellemző köszönhetően a nemrég eltörölt egygyerekes szabálynak, ami miatt sokkal több férfi él Kínában, mint nő. Az előrejelzések szerint az új kétgyerekes törvény miatt 2030-ra már 160 házasságra alkalmas korú férfi jut majd 100 nőre az országban.

Rovatok