Index Vakbarát Hírportál

250 ezer forint lehet az alapjövedelem Finnországban

2015. november 8., vasárnap 11:56

A finn kormány nemsokára beterjeszti a parlament elé az alapjövedelem bevezetéséről szóló törvényjavaslatot. Az Európa-szerte slágertéma juttatás, mely hosszabb távon kiváltja az összes többi szociális támogatást, a tervek szerint havi 800 euró lehet – írja a Napi.hu.

Ezzel Finnország lehet a világon az első olyan ország, amely bevezeti a minden lakosnak járó állampolgári alapjövedelmet. Az előkészítéssel a társadalombiztosítási hivatalt (KELA) bízták meg, amely a múlt héten jelezte, hogy havonta átlag 800 eurós (azaz 250 ezer forintos) adómentes jövedelemre tesz javaslatot.

A bevezetés első szakaszában csak 550 euró (173 ezer forint) járna a finneknek és megmaradna néhány szociális juttatás. A KELA a jövő év novemberére állhat elő végleges javaslatával – a nagy kérdés az, hogy mit engedhet meg magának Finnország, ahol a GDP 2012 közepe óta szinte folyamatosan zsugorodik. A 800 eurós alapjövedelem az évente 52,2 milliárd euró állami kiadással járna az 5,4 milliós országban, miközben a kormány 49,1 milliárd euró bevétellel számol 2016-ra.

Svájc, Hollandia, Namíbia

Ön bevezetné Magyarországon az alapjövedelmet?

  • 8498
    Igen.
  • 5659
    Nem.
  • 2139
    Nekem jöhet, csak más ne kapjon.

Svájcban jövőre tartanak népszavazást az állampolgári alapjövedelem bevezetéséről, írja a lap. Ott a kormány és a parlament is az elutasítás mellett kampányol. Hollandiában Utrechtben és néhány másik településen indítanak jövőre kísérleti alapjövedelem-programot. Az elmúlt években többek közt India, Namíbia és Brazília egyes területein végeztek kísérleteket az alapjövedelemmel.

Szerte Európában hódít a garantált, feltétel nélküli alapjövedelem mozgalma, Magyarországon is évek óta egyre több támogatót szerzett a kezdeményezés: járjon pénz alanyi jogon, munka nélkül. Az elsőre kissé meghökkentő ötlet nem teljesen kivitelezhetetlen, a részleteken múlik minden.

basicincome.org szerint Finnország volt az első európai ország, amely ígéretet tett az alapjövedelem kísérleti jellegű bevezetésére. Az alapjövedelem előnyeiről és hátrányairól itt olvashat bővebben. Hívei a szegénység és a munkanélküliség végső megoldásaként tekintenek rá, ellenzői szerint elnyomja a nőket, igazságtalan és lustává tesz – cikkünkben végigvettük, mi szól mellette és ellene, és itthon működhetne-e az elképzelés.

Rovatok