Pénteken az Anyagi Függetlenség Szuperkonferencián jártunk, ahol alámerültünk a pénzcsináló szubkultúra legmélyebb bugyraiba. A rendezvény nevében ígért függetlenséghez ugyan egy centivel – és egy centtel – sem jutottunk közelebb, viszont kiderült egy csomó minden pénzenergiáról, plusz még az is: úgy válhatunk sikeressé, hogy arról magyarázunk másoknak, hogyan kell sikeressé válni.
Torokszorító érzéssel léptem át a Lurdy Ház küszöbét. Mi van, ha egyedül én jöttem ma el, és elmarad az egész? Nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy nagy számban léteznek emberek, akik kifizetnek 30-50 ezer forintot azért, hogy részt vehessenek egy ilyen programon. Mert hát kiknek szól az Anyagi Függetlenség Szuperkonferencia? Az esemény honlapja szerint azoknak, akik a következő kérdések bármelyikére igennel válaszolnak:
Ki sem látsz az adósságcsapdából?
Vállalkozó vagy és mókuskerék az életed?
Nincs időd a szeretteidre?
Alkalmazottként nem becsülnek meg?
Mit szépítsük, jó néhányan beletartozunk ezekbe a kategóriákba.
De hogy pont az alkalmazotti lét legalján tengődő rabszolgák, reménytelenségig eladósodott lakáshitelesek és a fennmaradásért élet-halál harcot vívó kisvállalkozók adnánk ki tízezreket egy ilyen konferenciáért, még akkor is ha a kiírás szerint szuperkonferenciáról van szó, hát ebben erősen kételkedtem. Mint kiderült, teljesen alaptalanul.
A Lurdy Ház első emeletének hármas konferenciatermébe lépve megdöbbenve láttam, hogy ha nem is telt meg zsúfolásig, azért olyan 150-200-an összegyűltek itt egy jobb élet reményében.
A bejáratnál kedves hostessektől rögtön kaptam egy paksamétát, a címlapján a főszervező Nagy Gergely portréjával, benne pedig egy csomó vonalazott lappal, amiket az előadások alatt teleírhatunk magvas gondolatokkal. És persze a szervezők további kecsegetető ajánlataival; ezek egyébként az előadások egyik sarokpontját is adták, derült ki később.
Míg gyanútlanul őgyelegtem a bejárat környékén, megtalált egy másik hostess, aki viszont az adataimat akarta, persze csak a legjobb szándékkal, mármint hogy részt vehessek egy sorsoláson, ahol százezres értékben lehet mindenféle okosító csomagokat nyerni. De mielőtt még pontosan tájékozódhattam volna erről a soha vissza nem térő lehetőségről, felment a színpadra a konferanszié, és elkezdődött számomra a félnapos spirituális utazás pénzenergia titkának mélyére.
Nagyon jó kis energiák vannak ebben a teremben, érzem a pozitivizmust!
Kezdte az átvezető szövegét az esemény háziasszonya, Lippai Marianna, Facebook-oldala szerint blogger, pénteki benyomásaim alapján a gazdagodni vágyó magyarok Oravecz Nórája. Érzem is a jó energiákat, ha nagyon akarom, az emberek mosolyognak, csillog a szemük, aktívan kommunikálnak az előadókkal, egy átlag egyetemi óránál például sokkal felvillanyozóbb a hangulat.
Mondjuk miért is ne lenne, hiszen az esemény mesterien egyesít magában több népszerű műfajt. Az egyik pillanatban úgy érezhetem magam, mint ha egy barátságos hangvételű MLM-toborzáson járnék, máskor kezdő szcientológusoknak szervezett gyűlésre, önsegítő csoportra, termékbemutatóra, pénzügyi PUA-tanfolyamra, vagy egy Budapest TV-s betelefonálós sarlatánműsorra emlékeztet az egész.
A legerősebb ezek közül a termékbemutató-hangulat, ami egyben azt is magyarázza, hogy vajon hogyan és kinek éri meg ez a szuperkonferencia. Az esemény honlapján az elsők között emelik ki, hogy itt szó sincs MLM-ről, semmibe nem akarnak beszervezni. Ami úgy tűnik, így is van, viszont a harmincezres jegyért végigülhetünk egy előadássorozatot, ami elvileg arról szólna, hogyan legyünk 5 év alatt anyagilag függetlenek,
Viszont kapunk helyette egy csomó szóróanyagot és diát az arcunkba, amin egyéb képzéseket reklámoznak, úgy is mint:
Ja igen, és ha királynak szeretnénk érezni magunkat, akkor a szuperkonferenciára megvehetjük a VIP-jegyet is 50 ezer forintért. Ez ugyanezeknek az előadásoknak a meghallgatására jogosít fel, viszont ezen felül többek között aranyszínű a karszalag, elsőnek engednek be minket a teremebe, és a fellépése után fotózkodhatunk egy jót a sztárvendéggel, Schobert Norberttel. Eléggé megéri, ugye?
Teszi fel a kérdést a naiv résztvevő, aki ezt megelőzően talán éppen az anyagi függetlenségéhez szükséges első lépést jelentő pár tízezer forintot perkálta ki, hogy eljöhessen. Elvégre mind azért vagyunk itt, mert anyagilag függetlenek szeretnénk lenni öt év alatt, ezt ígérték nekünk a szervezők. Sajnos ezzel kapcsolatban nem záporoznak a konkrétumok, de azért megtudtam egy csomó tippet, amelyeket a továbbiakban nem fogok eltitkolni.
Kiderült például, hogy ha nem visszük semmire az életben, az azért van, mert rossz kérdéseket teszünk fel magunknak. A főszervező előadásában meg is mondja, mi a jó kérdés: Mi a legerősebb vágyad? Az sem baj, ha ez egy tárgy, ne szégyelld bevallani.
Az életben körülvesznek minket a gyönyörű dolgok, mondja, és közben Rolls-Royce-okat meg Rolexeket vetít a falra. Ezek a szép dolgok mind-mind nekünk lettek létrehozva, ne legyünk kishitűek, ne gondoljuk azt, hogy ezek csak másokra várnak! Ha megvan mit akarunk, akkor már csak annyit kell tennünk, hogy szépen felosztjuk a vágyunk eléréséhez szükséges utat apró célocskákra, mindegyik teljesítése után adunk magunknak egy “jutifalatot”, aztán egyszer csak ott leszünk.
Ki kell találni, miben vagyunk jót, majd azt a dolgot szigorúan 10 000 órán át gyakorolni, merthogy tudományos tény, hogy pont ennyit kell (ez ugye alvás és minden egyéb nélkül, nonstop gyakorlással 416 és kétharmad nap).
Rögeszmés önfejlesztővé kell válnunk, és sosem szabad abbahagynunk a tanulást – ezt maga Lenin elvtárs sem mondhatta volna szebben. Az önfejlesztésnek gondolom fontos eleme, hogy minél több ilyen kurzuson veszünk részt.
Meg kell tudnunk bánni a pénzzel, vagyis nem elég drasztikusan megnövelnünk a bevételünket, fontos, hogy aztán ne folyjon ki a kezünk közül. Hoppá!
A meggazdagodáshoz szükség van egy adag konzumbuddhizmusra, mivel az egónk csak hátráltat minket a folyamatban.
A konferencia egy pontján felmerül, hogy mit csináljunk, ha van 3 millió forintunk. Ekkor egy pillanatra felkapom a fejem, hátha most kapok valami hasznos befektetési tippet. Ehelyett azt hallom, hogy 3 millió forintból bizony még nem leszünk anyagilag függetlenek öt év alatt, úgyhogy kössük csak le szépen a bankba, és fogadjuk meg inkább az itt elhangzó hasznos tanácsokat.
Kiderül az is, hogy
Na ja, abból baj nem lehet, gondolom én, és guvadt szemekkel nézek, ugyan mi az istent jegyzetelnek körülöttem az emberek.
De a legfontosabb dolog még csak eztán jön: ahhoz, hogy gazdaggá váljunk, el kell mélyednünk a pénz pszichológiájában, és el kell sajátítanunk a gazdag emberek gondolkodásmódját.
Fontos megértenünk, hogy kétféle embertípus van. Vannak a rabszolgák, és vannak a szabad, anyagilag független, vagy más néven Gazdag Emberek. A Gazdag Emberek gondolkodása például abban különbözik az átlagpolgárokétól, hogy sosem beszélgetnek egymással a nyugdíjról, ilyet ugyanis csak az alkalmazotti lét mocsarában megragadt szerencsétlenek tesznek. A leendő Gazdag Ember ehelyett amint lehet, “nyugdíjazza” saját magát, és elkezd beszélgetni a többi hasonló mentalitású vállalkozóval az igazán fontos dolgokról, amelyek a következők: árbevétel, profit, árrés, és még néhány hasonló, közgázos szakközépiskola első évének első tanóráján elhangzó kifejezés.
Ezekről a közvélekedés szerint ciki beszélgetni, mert a magyarokba gyerekkoruktól belenevelik, hogy gazdagnak lenni gáz, a szegény a cool, hangzik el, és a kivetítőn megjelenik Benedek Elek Szegény ember királysága című mesekönyvének borítója.
Ha gazdagok akarunk lenni, szembe kell fordulnunk azzal, amire programoztak bennünket, és meg kell értenünk: a pénz nem piszkos. A pénz szabaddá tesz. Ezt a gondolatmenetet Norbi is előadja a maga módján, mikor rá kerül a sor, tovább emelve a tétet azzal, hogy a pénzzel bizony barátokat és szeretetet is lehet szerezni. És ez a szeretet idővel még őszintévé is válhat, bármilyen furán is hangzik. Ha viszont nincs pénz, a barátok elfordulnak tőlünk, aztán megnézhetjük magunkat. Na jó, azért ne gondoljuk, hogy a pénz mindent helyettesít: nem lehet például időt, lelket, és családot venni, mondja Norbi.
Ha sok pénzt akarunk, ne gondoljuk, hogy a hideg racionalitás elég lesz hozzá. Az előadások legerősebb mondata talán a most következő, állítólag japán közmondás volt:
Az ősi keleti bölcsességet idéző előadó hozzáteszi: a pénz a gazdsági válságban sem tűnt el, csupán eláramlott azoktól, akiknél nem érezte jól magát azokhoz, akiknél viszont igen. Ezen a vonalon elhangzott még egy falrengető állítás egy két előadást átvezető szövegben, miszerint fontos, hogy szeressük a nálunk lévő pénzt.
Tartsuk rendben a pénztárcánkban, esetleg dicsérgessük is a bankjegyeket, hátha szólnak a többi pénznek, hogy jöjjenek ők is ide.
Persze nyilván csak képletesen.
Ez egy hatalmas katyvasz, gondolhatja most az olvasó, ami nagyjából így is van, viszont az is biztos, hogy iszonyú profin lett tálalva. Az előadásokba több ponton is beékelődtek progresszív elemek: Nagy Gergely mondókája alatt a technikusok betettek egy kis madárcsicsergéssel kevert ambient-zenét, és mindenkinek fel kell írnia a füzetébe, mi az ő legégetőbb vágya, majd határidőt is kellett tűznünk az elérésére. A második előadó, egyben a főszervező mentora, Pongor-Juhász Attila meg is tornáztatta a hallgatóságot. 10 nagy levegő, közben aprókat ugrálunk, aztán mindenki lepacsizik a szomszédaival. Az is jó raklámfogásnak tűnt, hogy nagyjából félidőben felajánlották a konferencián szerzett összbevétel egy részét a helyszínen adományt gyűjtő UNICEF-nek. A színpadra felvitt UNICEF-es lány arra bíztatta a hallgatóságot, hogy fogadják meg az itt elhangzottakat, aztán majd ők is adakozzanak, ha lesz miből.
Szóval a szórakozás garantált, már csak azért is, mert az összes előadó nagyon profi. Nagy Gergely, a konferencia megálmodója, aki pár éve még maga is a közönség soraiban üldögélt egy ilyen rendezvényen, hihetetlen vehemenciával magyaráz ízes palóc dialektusban, csak úgy süt belőle a sikeresség, de tényleg. Tanítómestere, Pongor-Juhász Attila ha lehet, még durvább, az ő előadása alatt már-már a Hit Gyülekezete vasárnapi istentiszteletén érzem magam. Erre a hangulatra az is ráerősít, hogy úgy tűnik, a pénzcsináló szubkultúrán belül van valamiféle bizarr hierarchia mesterekkel és tanítványokkal, hatalmas külföldi szaktekintélyekkel, akiknek egy-egy bestsellerére szó szerint Bibliaként hivatkoznak. A közönség soraiban akadnak olyanok, akik saját bevallásuk szerint minden évben többször is elolvassák ugyanazt a pénzügyi önsegítő könyvet.
A szuperkonferencia sztárvendége, a bőrnadrágos Schobert Norbi pedig tényleg az egyik legügyesebb előadó, akit valaha láttam, még úgy is szórakoztatónak találtam a produkcióját, hogy egyébként a mondandójának jelentős részével egy másodpercig sem tudtam azonosulni. A viccei mondjuk sérthetik a politikai korrektséghez szokott hallgatók fülét, be-becsúszik némi hétköznapi szexizmus és muszlimozás (“Mindenki fedezékbe!”), de ez általában keveseket szokott zavarni.
Meggyőzőnek pedig mindenképpen meggyőző, mivel róla legalább valóban lehet tudni, hogy honnan jutott el hová, és azt nehéz lenne tagadni, hogy jól menő vállalkozást vezet. Norbi nem hisz a szerencsében, meg abban, hogy a sikernek köze lehet ahhoz, hogy valaki jókor volt jó helyen.
Ha most nulláról kéne kezdenem, akkor is néhány éven belül felépítenék egy 300-400 milliós vállalkozást 12 takarítónővel,
állítja, és nagy a kísértés, hogy ezt elhiggyem neki.
A konferencia többi előadójával kapcsolatban viszont egy kicsit zavarban vagyok. Ugyan nem hallgattam meg mindenkit, mert fél négy tájban már úgy éreztem, elkocsonyásodik az agyam és leléptem, de a főszervezővel és mesterével kapcsolatban valami nem hagy nyugodni. A titulusaik alapján egyikőjük anyagi függetlenség-tanácsadó, A szabaddá válás kézikönyve című könyv szerzője, másikuk pedig vállalkozók üzleti mentora, Az időmilliomos vállalkozó című bestseller írója, akinek ilyen témájú könyvekkel foglalkozó kiadója van.
A rendezvényen látottak alapján úgy tűnt, jelenleg mind a ketten főállású sikeres emberek, akik nem szégyellik bevallani korábbi kudarcaikat, sőt: az utóbbi 3-5 évből mindkettőjük fel tud vonultatni egy hatalmas, több tízmilliós üzleti csődöt, amiből a konferencián tárgyalt módszerekkel tudtak kilábalni állítólag.
Arról viszont nem, illetve csak részben esik szó, hogy mégis mi az a sikeres üzletág, ahol tevékenykednek. Végső soron az rajzolódik ki, hogy ezek az emberek a maguk módján hihetetlen zsenik, ugyanis feltalálták a pénzcsináló örökmozgót: azzal érnek el sikereket, hogy embereknek magyaráznak arról - részben óriási közhelyeket, részben bődületes marhaságokat - hogy hogyan legyenek sikeresek. Ezt teszik élőben a tanfolyamokon, online felületeken, ahol netes coachingokat tartanak, könyvekben, amelyeket a saját kiadójukkal adnak ki, DVD-ken és hangoskönyveken, és ki tudja még hogyan.
Ez pedig, bármi is legyen az igazság a pénzenergia áramlásával kapcsolatban, azért elég szép teljesítmény!