Index Vakbarát Hírportál

35 focipályányi naperőmű nyílik Marokkóban

2015. november 23., hétfő 18:45 | nyolc éve frissítve

Jövő hónapban Marokkóban megnyitják a világ egyik legnagyobb naperőművét, ami egymillió embert lát majd el energiával. A futurisztikus építmény illeszkedik a marokkói kormány megújuló energia-célkitűzésébe: 2020-ra el akarják érni, hogy áramhasználatuk 42 százalékát megújulókból fedezzék, írja a BBC. 

Az erőmű a nap melegét használja majd arra, hogy sót olvasszon meg, ennek a hőenergiájával fogják működtetni az óriási gőzturbinát. A kezdeti fázisban sötétedés után napi 3 órát üzemel majd, de úgy tervezik, hogy a végső stádiumban már napi 20 órán át képes lesz áramot szolgáltatni. 

Ha elkészül, a Quarzazate erőmű a legnagyobbak közt lesz a világon: a napkollektorok 35 focipályányi területet foglalnak el, és ráadásul mozgathatóak is lesznek, hogy egész nap tudják fogni a napsugarakat. "Nem kell mérnöknek lenni ahhoz, hogy lenyűgözzön az erőmű látványa", mondta a projekten dolgozó szaúdi érdekeltségű cég, az ACWA Power egyik munkatársa. 

Az ország megújuló-célkitűzései kifejezetten ambiciózusnak számítanak nemzetközi összehasonlításban. Az áramfogyasztás 42 százalékának fedezése 2020-ig például jóval több, mint a jóval gazdagabb Egyesült Királyság 30 százalékos vállalása. Marokkó jelenleg 98 százalékban függ a külföldről behozott fosszilis energiától, és az áramot is importálják Spanyolországból. A tervek szerint hamarosan már ők exportálnának Európába. 

A naphőerőművek és fotovoltaikus napelemek ára is zuhanóban van világszerte, a Nemzetközi Energiaügynökség becslése szerint 2050-re ennek köszönhetően a napenergia lesz a világ vezető áramforrása. 

Rovatok