Index Vakbarát Hírportál

Hazudsz az ördögnyelvről, megbüntet a GVH

2015. november 24., kedd 11:59

Három céget is megbüntetett a GVH, amiért ugyanarról a fogyasztáscsökkentő szerről, a glükomannánról, vagyis az ördögnyelv kivonatról hazudtak az étrend-kiegészítőik reklámjaikban.

Az ördögnyelv-kivonat az egyik megbírságolt cég, a Netamin Kft. honlaüpja szerint „igazi fogyókúrás sláger”, amit ők, valamint a Celsus Természetgyógyászati Kft. és az Integcom 2014 Kft. kapszulákban árult, és amiről azt állították, hogy az

Ez így is van, de a csak akkor, ha naponta 3-4 grammot magába töm ebből az ember, a cégek a kapszulákra viszont azt írták, hogy az ajánlott napi adag 0,6-1,5 gramm. Ennek pedig semmilyen olyan hatása nincs, mint amit a Celsus, az Integcom és a Netamin leírt a reklámjaikban. Amiket ráadásul az első két cég ráadásul a reklámjait lapkiadó cégekkel szerződve, cikkeknek álcázva adta ki.

A hamis állítások és egyéb vétségek (például, hogy kölcsönösen azt állították magukról a cégek, hogy az ő hatástalan ördögnyelv termékeik sokkal jobbak a másikénál) miatt a Celsusra 1,1 millió forint, az Integcomra 10 millió forint, és a Netaminra 3 millió forint bírságot rótt ki.

Rovatok