Index Vakbarát Hírportál

Nyugdíjba vonul Orbán egyik legnagyobb rajongója

2015. november 24., kedd 17:19

 Az év végével nyugdíja vonul Baldauf László, a CBA elnöke, az elnöki pozíciót 2016. január 1-től Lázár Vilmos tölti be, akinek a kinevezését a CBA tagsága egyhangúlag támogatta - ezt közölte a CBA kedden az MTI-vel.

A 75 éves Baldauf László lemondását kedden a cég hivatalos taggyűlésén jelentette be, ahol örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg.

Baldauf 1992-ben alapította a CBA-t 9 másik kereskedővel, aminek először csak Budapesten voltak üzletei, most már viszont országszerte és a határon túl is csatlakoztak üzletek a franchise-hoz. Baldauf midneközben milliárdos lett, 2008-ban még benne volt a 100 leggazdagabb magyar között.

A CBA az Orbán-kormány sok lépésének kedvezményezettje volt, a cég most már tiszteletbeli elnöke pedig hevesen kiállt például a vasárnapi zárva tartás mellett, a CBA dolgozóit arra buzdította, hogy menjenek el a Békemenetre,  az irodáját pedig egyebek mellett egy Orbánnal közös fénykép díszíti.

Rovatok