Index Vakbarát Hírportál

Nem is jótékonykodja el a vagyonát Mark Zuckerberg

2015. december 3., csütörtök 12:54

Magyar idő szerint szerda este jelent meg a hír, hogy megszületett a Facebook-alapító Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan kislánya, Max,  ami után pedig hamar végigjárta az egész nemzetközi sajtót a bejelentés, hogy a pár Facebook-részvényeinek 99 százalékát jótékony célokra ajánlja majd fel életük során. Ez mai értéken 45 milliárd dollárt jelent, amit a Chan Zuckerberg Initiative nevű szervezeten keresztül "az jövő generációk lehetőségeinek kiterjesztésére és az egyenlőség elősegítésére" költenek majd a büszke szülők

Ez mind nagyon szép, de ahogy a Buzzfeed utánajárt, nem biztos, hogy ez így lesz.

A Chan Zuckerberg Initiative ugyanis nem egy jótékonysági nonprofit szervezet hanem egy cég,

egész konkrétan egy Kft. (LLC, vagyis limited liability company, hogy egész pontosak legyünk). Ez gyakorlatilag egy befektetési alap, ami a vagyonát persze adhatja alapítványoknak és egyéb jótékonykodó szervezeteknek, de ugyanúgy fektethet cégekbe, vagy csinálhat a facebookos milliárdokkal, amit csak akar. Ez szőrszálhasogatásnak tűnik, és igazából Mark Zuckerberg levelében, amiben bejelentette a nagy adományozást, nem állítja azt, hogy a szervezetük egy jótékony non-profit, de azért mégis számít, hogy valaki pontosan hogyan akarja eljótékonykodni a pénzét. 

Már csak azért is, mert igazából most annyi történik, hogy Zuckerberg egyik cégéből átutalja a vagyonát egy másikba anélkül, hogy arra kifizetné a tőkejövedelmek után fizetendő adót, ráadásul

így a vagyonát anélkül örökítheti majd a kis Max-re, hogy az után örökösödési illetéket kellene fizetnie.

A Facebook közleménye szerint a szervezet a pénzét a non-profit szervezetek mellett magánberuházásokba teszi majd és arra is felhasználja, hogy részt vegyek fontos politikai vitákban, hogy így is a kitűzött céljait érje majd el. Ha pedig nyeresége lesz a befektetésein, azt visszaforgatja majd, hogy tovább költhessen egy jobb világ megteremtésére.

Hogy mire megy majd el a pénz, arról személyesen Chan és Zuckerberg dönt majd, de a bejelentő levél szerint első sorban 

akarják segíteni a pénzből. 

Rovatok