Index Vakbarát Hírportál

NAV-osok csapdába csalták a Mikulást

2015. december 6., vasárnap 22:21

Új szektort fedeztek fel maguknak a revizorok a bérszerenádozás, limuzinbérbeadás és jóslás után, ezúttal egy Mikulást tettek próbára, vajon betartja a szabályokat. A Tényeknek mesélte el a csapdába csalt Mikulás az esetet: a NAV-ellenőrök szülői szerepben házhoz hívták, egy budapesti családhoz kellett kimennie, még azt is elmondták neki előre, hogy viselkedtek a gyerekek az előző évben.

Megtartotta a műsorát, nevettek, énekeltek, fotózkodtak, majd már kint a liftnél, amikor épp megkapta volna a pénzét, a megbízói visszahívták a lakásba azzal, hogy a konyhában még mutatnának neki valamit. Ez volt a NAV-igazolványuk. A Mikulás nem adott a számlát és vállalkozói igazolványa sem volt, ezért bírság vár rá. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy pontosan mennyi, de tudomása szerint akár 200 ezer forint is lehet.

A Tények megkeresésére az adóhatóságtól az a válasz érkezett, hogy a konkrét üggyel kapcsolatban nem nyilatkozhatnak, de általánosságban a bírságoláskor minden körülményt figyelembe vesznek, indokolt esetben akár el is tekinthetnek tőle. Megírták még azt is, hogy decemberben ellenőrzik azokat a szolgáltatókat és kereskedőket, akik az adventtel és a karácsonnyal kapcsolatban árulnak, vagyis sokan mások sorra kerülhetnek még.

Rovatok