Index Vakbarát Hírportál

A legújabb botrányát megúszhatja a VW

2015. december 9., szerda 16:07

Az eredetileg becsült 800 ezernél jóval kevesebbet, csak nagyjából 36 ezer autót érinthet a szén-dioxid-kibocsátási ügy – ezt jelentette be szerdán a Volkswagen csoport. No nem az az ügy, hogy a Clean Diesel motorokba építettek olyan szoftvert, amitől az csak akkor mutatta magát tisztának, amikor ellneőrizték, hanem az, hogy a cég más autóiról is kiderült, hogy talán szennyezőbbek, mint ahogy azt a cég állítja róluk.

A VW november 3-án jelentette be, hogy a dízelbotrány miatt indított belső vizsgálat során szabálytalanságot tártak fel abban az eljárásban, amivel meghatározták, hogy az egyes modellek mennyi szén-dioxidot bocsátanak ki, emiatt bizonyos modellekről kiderült, hogy szennyezőbbek, mint azt a cég állította róluk. Akkor azt közölték, hogy a szabálytalanság nagyjából 800 ezer kocsit érinthet, és kétmilliárd euró nagyságú "gazdasági kockázatot" jelenthet a cégnek.

A cég szerint a belső vizsgálatok azt állapították meg, hogy majdnem minden modellnél helyesen határozták meg a szén-dioxid-kibocsátás szintjét, csak kilenc modelljénél mutattak ki enyhe eltérést. Azért most még az Audikat és a Seatokat is átnézik, hogy ott is minden rendben van-e. 

A másik VW-botrányban, a motoros-szoftveresben még mindig 11 millió autó lehet érintett.

Rovatok