Index Vakbarát Hírportál

Az utolsó pillanatban teljesen átvariálják a bankadót

2015. december 10., csütörtök 16:41

Kisebb lesz a kulcs, mint ígérték, de más lesz az adó alapja, és az adó megállapításánál mégsem számít majd, hogy egy bank több hitelt helyez-e ki. A Parlament törvényalkotási bizottsága az utolsó pillanatban teljesen átírná a bankadó csökkentésének szabályait, tudta meg az Index.

Úgy tudjuk, hogy a törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén egy olyan módosító javaslatot terjesztett elő, ami egyebek mellett változtatna az adó kulcsán, az adóalapon, és kivenné a hitelezéshez kötött kitételt is az országgyűlés előtt fekvő javaslatból.

A törvényalkotási bizottság a Parlament legnagyobb és legfontosabb bizottsága, a plenáris ülések mellett a törvényhozás központja. Az itt megjelent javaslatok legtöbbször átmennek a törvényhozáson.

Hogy most ki mennyi bankadót fizet, és ezek szerint a szabályok szerint mennyit fizethet majd, azt a Portfolio.hu számolta ki.

 

Korábbi hírek szerint a kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak ( EBRD) azt ígérte, hogy a bankadó mértéke 2016-2019 közötti időszakban, a 2014 évi banki mérlegek alapján számolva, 2016-tól kezdődően 31 bázispontra, 2017-től 2018 végére 21 bázispontra csökken, 2019-től a bankadó mértéke pedig már az EU-ban uralkodó normáknak megfelelő szinten lesz. Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke a napokban már jelezte, hogy a bankadóról még mindig tárgyalnak a kormánnyal, ugyanis az EU ellenvetései miatt még mindig nem végleges a bankadó jövő évi szabályozása.

Rovatok