Index Vakbarát Hírportál

Nem a filmek miatt érte meg leforgatni a Star Warst

2015. december 11., péntek 20:23

A kezdet kezdetén George Lucason kívül senki feltételezte, hogy ekkora őrület lesz a Star Wars körül. Ő azonban jól számolt, és magánál tartotta a jogokat, így övé lett a világ egyik legnagyobb, évente dollármilliárdokat fialó jogdíjbirodalma. A Star Wars-dömping már közel negyven éve tart és semmi jele annak, hogy unalomba fulladna, sőt: a dübörgő játékiparral karöltve egyre több pénzt hoz, de már többen is a nyakában lihegnek. A merchandise van a filmekért, vagy a filmek a merchandise-ért?

Ahogy közeledik az Ébredő erő premierje, úgy harapódzik el mind jobban a Star Wars-téboly a sajtóban és a boltok polcain. Decemberben már szinte lehetetlen küldetés úgy beleolvasni egy újságba, hogy ne találkozzunk valamilyen Star Warsos tartalommal - igen, ez a cikk is egy sok közül -, vagy úgy bemenni egy boltba, hogy ne botoljunk a filmhez kötődő termékekbe.

A Star Warsszal bármit, de tényleg bármit el lehet adni, a Lucasfilm mára ott tart, hogy a jogdíjakból származó bevételei a többszörösét teszik ki a filmek által hozott pénznek, és ezen az sem változtatna, ha az új rész megdöntene minden eddigi nézettségi rekordot. George Lucas az utóbbi évtizedekben külön iparággá nőtt merchandise-biznisz úttörője és legnagyobb nyertese egyben. Mutatjuk, hol tart most és hogyan jutott idáig.

Új remény egy kis pénzre

A Star Wars-sztori 1977-ben kezdődött, mikor az első, vagyis mint közben kiderült, a negyedik epizód a mozikba került. Az American Graffiti sikere után George Lucas kitalálta, hogy rendezne egy western-szerűséget, csak éppen a sztorit kitolva az űrbe, hogy felfrissítse kicsit a műfajt. A később Egy új remény néven ismertté vált filmet végül a 20th Century Fox stúdió fogadta be, bár a vezetőség többsége kicsit húzta rá a száját – olyannyira, hogy még örültek is, amikor

Lucas félmillió dollár rendezési díjról lemondott azért cserébe, hogy megtarthassa a merchandise-jogokat magának.

Ez a döntés a filmstúdió részéről a későbbiek fényében hatalmas melléfogásnak tűnik, a Star Wars-jogdíjak ugyanis azóta dollármilliárdokat fialtak.

Még a film premierje előtt a jogokkal a kezében Lucas elkezdett játékcégeknél házalni. Többen elutasították, de végül a Kenner nevű gyártó első körben százezer dollárért megvette a Star Warsos játékfigurák forgalomba hozásának jogát. Nem is tudták, mennyire belenyúltak a tutiba, a mozi hatalmasat szólt és utána hirtelen minden gyerek ilyen játékokra vágyott: 1977 karácsonya előtt a Kenner nem tudta tartani a lépést a hatalmas kereslettel,

így végül elkezdték árulni a Star Wars-figurák üres dobozát,

benne egy cetlivel, amit a vásárlók beválthattak a valódi játékra, amikor az végre elkészült. 1978 végéig 40 milliót adtak el a Luke Skywalkert, Leia hercegnőt, Csubakkát és R2D2-t formázó bábukból 100 millió dolláros árbevételt bezsebelve.

És ez csak az őrület első hulláma volt, az üzlet közel 40 éve folyamatosan pörög, gyakorlatilag függetlenül attól, hogy mi van a filmekkel. Bár egy-egy új rész mindig szépen megdobja a jogdíjbevételeket, figyelemreméltó, hogy a merchandise olyankor is szép számokat produkál, amikor éppen közel s távol nincs filmbemutató: 2011-ben például, amikor a Sithek bosszúja már 6 éves volt, az Ébredő erőre pedig még 4 évet kellett várni, 3,2 milliárd csorgott Lucaséknak csak a különféle Star Wars-logóval ellátott kacatok után.

És az összeg egyre nő, 2016-ra már 5 milliárd dolláros jogdíjbevételre számítanak, a franchise-ból származó

teljes összeget pedig 30-37 milliárd dollárra becslik 1977-től napjainkig

– igaz, az hetedik rész franchise-olásából befolyó pénz már a Walt Disney-t gazdagítja, ami 2012-ben 4 milliárd dollárért felvásárolta a teljes Lucasfilmet. George Lucas azért volt annyira taktikus, hogy az előző hat jogait megtartotta magának.

Filmek a játékipar szolgálatában

Olyan léptékű merchandise-olásra, amit Lucasék csinálnak, nem volt példa a filmtörténetben a korábban, és bár egyre népszerűbb ez a műfaj, még senkinek nem sikerült letaszítania a trónról a Star Warst. A valaha volt legnagyobb jogdíjbevételt kaszáló filmek és filmszériák top10-e:

  1. Star Wars
  2. Verdák
  3. Jégvarázs
  4. Transformers
  5. Toy Story
  6. Tininindzsa Teknőcök
  7. Batman
  8. Minyonok
  9. Pókember
  10. Bosszúállók

A Star Wars esetében az alkotók annyira profik, hogy egyes rosszindulatú elméletek szerint az első két rész sikere után már semmit nem bíztak a véletlenre, és a Jedi visszatérben előkerülő szupercuki mackószerű evokokat már direkt úgy alkották meg, hogy később rájuk lehessen építeni egy jól sikerült merchandise-t. Ha így volt, ha nem, az evokok tényleg jó húzásnak bizonyultak, a Jedi visszatér után a kihagyhatatlan plüssállatokon felül lett saját képregényük, gyerekkönyvük, filmjük és rajzfilmsorozatuk is.

Figyelembe véve a rengeteg leakasztható pénzt, ma már egyáltalán nem tűnik hihetetlennek, hogy

egy filmet direkt úgy rakjanak össze, hogy aztán jól működjön merchandiseként is.

Egyre gyakrabban tűnik úgy, hogy kilóg a lóláb, főleg a gyerekeket célzó filmek esetében. A filmekhez kapcsolódó merchandise gyakran már magukat a filmeket is megelőzi időben, ezzel némileg elspoilerezve a történetet: ez történt Bosszúállók második része előtt érkező legókészlet és az Indominus Rex dínófigura Jurassic World bemutatóját megelőző árusításakor is. Persze az új Star Wars sem kivétel, sőt szokás szerint mindenkinél nagyobbat dobtak e téren: szeptemberben a Star Warsos merchandise kezdetére rászerveztek egy teljes eseménysorozatot Force Friday néven.

Az erő a Luke Skywalker műanyagbábuval van

Lucasék úttörők voltak abban is, hogy más már befutott márkákkal összeálljanak. A híres kooperációk között volt a Lego, ami 1999-ben hozta ki első Star Warsos szériáját, ami egyben a dán játékóriás első ilyen próbálkozása is volt. A játékok jól jöttek a Star Warsnak a Baljós Árnyak aktualitása miatt, a Lego pedig olyan új piacra manőverezett be ezzel, amelyen azóta is jól teljesít: a Gyűrűk Urától kezdve a Karib-tenger kalózain át a Harry Potterig mindenből létezik már összerakható verzió.

De a Lego a Star Warsos játékiparnak csak egy szelete. Az egész franchise gerincét az egyébként is durván növekvő játékpiac adja, Lucasék a kezdetektől szerződtek különféle játékcégekkel: a Kenner után többek között a Hasbro is gyártott nekik milliós példányban játékokat. A legújabb menőséget, a BB8 droid drágább, okostelefonos appal irányítható változatát a Sphero készíti nekik.  

A Wired 2012-ben megnézte, hogyan aránylanak egymáshoz a Star Wars-univerzumból származó bevételek, ekkor a teljes összeg (33 milliárd dollár) közel felét, 15 milliárdot csak a játékok adták. A jegybevételek, a dvd-eladások, és a számítógépes játékokból befolyt pénz együtt sem számítottak annyit, mint a játékfigurák eladása. Ezzel a teljesítménnyel a mai napig  a Star Wars adja a világ első számú fiúkat célzó játékuniverzumát.

 

Senki nem menekül előle

A merchandize a Star Wars esetében önálló életet él, a Lucasfilmnél a kezdetektől külön ember dolgozott a jogdíjakkal kapcsolatos ügyeken, bár George Lucas korábban gyakran hangsúlyozta, hogy a végső döntést ő hozza meg egy-egy termék esetében. Ez így lehetett egészen 2012-ig, amikor eladta az egész Lucasfilmet, és Star Wars VII. jogait is a Walt Diseynek. Innentől kezdve a merchandise-téren szégyellősnek nem mondható Disney sáfárkodik az új rész jogdíjaival. A Disney annyira szereti túltolni a licencelést, hogy idén a Jégvarázs kapcsán már a Licencipari Szövetség több tagját is magukra haragították

Ezek után nem volt meglepő, hogy még a korábbi méretekhez képest is jócskán megszaladt a SW-dömping, aminek eredményeképpen most már tényleg mindenhol indokolatlan birodalmi rohamosztagosokba botlunk. A mindent elborító Star Wars-merchandise többek között olyan rémségeket produkál, mint a:

C3P0-val díszített májkrém, amire tényleg nem tudom mi szüksége volt a Valdornak:

vagy a "szatmári rohamosztagos kedvence" Rege csemegekukorica:

de van itt ez a gyerekpizsama a H&M-től, amivel még jobban kiemelhetjük, hogy egy kis diktátorral élünk együtt:

és a különféle márkák egymásra halmozása is nagy divat, az ágyneműhuzatok Oreós Milkája páldául ez a Star Wars-figurákat formázó Angry Birdökkel díszített csoda:

Azt azért nem állítanánk, hogy régen minden jobb volt, hiába állítja George Lucas, hogy személyesen figyelt oda, nehogy lejáratódjon a brand. A következő néhány dolog például még bőven az ő idejében csúszott át a szűrőn.

Galaktikus receptkönyv Csubakkával:

Darth Vader-kenyérpirító:

Fénykard-evőpálcika:

Lando Carlissian-illat:

R2D2-akvárium:

Viszont volt pár dolog, ami már Star Warsból is sok volt (legalábbis a maga idejében), ezért sosem került forgalomba. A soron következő terveket egy Star Wars-rajongó formatervező posztolta a személyes blogjára évekkel azután, hogy cég amelynek dolgozik, felkérést kapott, hogy tervezze meg a Pepsi Baljós árnyakhoz kötődő merchandise-át. A terveket végül elutasították, pedig vannak itt igazi gyöngyszemek:

Halálcsillag kerti grill:

Jabba babzsákfotel:

Fagyasztott Han Solós italhűtő:

Darth Vader cukorkaadagoló:

Bár az utóbbihoz hasonló végül mégiscsak létrejött az idők során, nekem például van otthon Palpatine szenátoros PEZ-adagolóm, ami évek óta a lakás dísze:

Rovatok