Index Vakbarát Hírportál

Honnan kalapozhatja össze Vajna a TV2 árát?

2015. december 16., szerda 08:52

Az Eximbankon kívül egy másik állami pénzintézet is beszáll még a 19 milliárdos összértékű TV2-s bizniszbe Andy Vajna oldalán, írta a szerdai Népszabadság.

A lap ezt főleg arra alapozza, hogy önmagában az Exim hitele nem lesz elég, de hogy rajta kívül melyik állami bank ad még pénzt Vajnáéknak, nem írják le. Kérdésükre a Magyar Broadcasting is csak annyit közölt, hogy a TV2 „finanszírozásához egy hazai és a nemzetközi pénzintézetekből álló banki konzorciummal kötött megállapodást.”

Kedden mi is beszámoltunk arról, hogy a Magyar Broadcasting 6,72 milliárd forint hitelt kapott az egyik állami pénzintézettől, a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Export-Import Banktól. A szerződést november 27-én írták alá, két héttel azelőtt, hogy Szijjártó Péter miniszter „a leghatározottabban visszautasította" a vádat, miszerint az Eximbank „a kormányfőközeli oligarchák kifizetőhelye” lett.

A Pro7Sat.1 korábban úgy adta el Dedericknek és Simonnak a TV2-t, hogy engedélyezte a 4,8 milliárd forintos vételár kifizetésének elhalasztását 2016-ra, cserében elzálogosította a társaságot. Vajna állítólag ezt az összeget már összeszedte és letétbe helyezte.

Ezen felül a P7S1 2014-ben mintegy 2,7 milliárdos, 2015-ben pedig 600 milliós működési hitellel segítette ki a tulajdonosokat. Ezeket a tartozásokat Vajna szintén a nevére vette, továbbá garanciát vállal a nagy amerikai stúdiók felé a TV2 harmincmillió dolláros filmcsomagjáért is.

Rovatok