Index Vakbarát Hírportál

Dízelbotrány: EU-s vizsgálóbizottságot állítanak fel

2015. december 17., csütörtök 13:32

45 fős vizsgálóbizottság felállításáról döntött az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén a gépjárművek károsanyag-kibocsátási adatainak meghamisítása részleteinek kiderítésére.

A bizottság feladata lesz áttekinteni, hogy miért nem sikerült a tagállamoknak és az Európai Bizottságnak betartatnia az uniós szabályokat. A bizottság hat hónap múlva időközi jelentést mutat be, a végső jelentést pedig egy éven belül kell elkészítenie.

A vizsgálóbizottság azt is tanulmányozni fogja:

A botrány azzal kezdődött, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szeptemberben megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A legnagyobb európai autógyártó elismerte a csalást. Az ügy világszerte mintegy 11 millió gépjárművet érint, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

A Volkswagen konszern dízelbotrányban érintett járműveinek visszahívása Magyarországon januárban kezdődik, a márkák magyarországi importőre elsősorban szervezési, logisztikai és képzési támogatást nyújt ahhoz, hogy a márkaszervizek mielőbb elvégezhessék a szükséges módosításokat a járműveken. Magyarországon mintegy 34 ezer, az elmúlt 5-6 évben gyártott dízelüzemű járművet érint a visszahívási akció.

Rovatok