Index Vakbarát Hírportál

Jöhet a földeladások második köre

2015. december 22., kedd 08:47

Akár 40 ezer hektárt is felaprózhat a kormány 5-10 hektáros parcellákra jövő év elején a könnyebb eladhatóság érdekében, így úgy tűnik, hogy a korábbi tervektől eltérően mégis folytatódnak jövőre is a földeladások - írja az Mno.hu.

A terv szerint azokat a földeket darabolnák fel, amiket első körben nem sikerül eladni, és az második körös árveréseknek inkább szociális célja lenne, tehát hogy azok is földhöz juthassanak, akiknek a nagyobb parcellákra nem volt elég pénzük.

Az árverésre bocsátott földek eddig nagyjából 60 százalékát sikerült eladni, de még ez a szám is csökkenhet, ha a hozzávetőleg 700 hektárra sikeresen licitáló összesen 10 külföldi állampolgárnak valahogy mégis megakadályozzák, hogy tulajdonossá váljanak. 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta még korábban, hogy januárban tájékoztatják Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel együtt a kormányt arról, hogyan látják a folytatást.

Rovatok