Index Vakbarát Hírportál

Vigyázzon, mit lő fel szilveszter éjszaka

2015. december 31., csütörtök 11:23

Idén sem szabad petárdázni, de ezer más lehetőség közül választhatnak, akik mindenképpen fel szeretnének gyújtani vagy lőni valamit. A jogszabály egészen megengedő szilveszterkor: mutatjuk kinek, mit és hol lehet csinálni, kitől érdemes pirotechnikát beszerezni és mit kell csinálni vele ha mégsem fogy el.

Nyakukon az év utolsó napja, ami a vedelésen, virslievésen és a köztársasági elnök beszédén túl hagyományosan a petárdázásról is szól. A petárdázást különféle pirotechnikai eszközökkel való fény- és hanghatások keltésének összefoglaló neveként szoktuk használni, de maga a kifejezésért felelős petárda már évek óta be van tiltva Magyarországon. De akkor hogyan éljük ki infantilis hajlamainkat anélkül, hogy törvényt sértenénk? Pirózási kisokos szilveszter éjszakára.

Mit lehet dobálni és mit nem?

Petárdázni tehát nem szabad, a szocialisták idén pontosan 10 éve tiltották be ezt a közkedvelt tevékenységet, és ezen a Fidesz-kormány sem változtatott. Azért elkeseredni nem kell, mert maradt bőven törvényes keretek között dobálható égő-robbanó izé: nyugodtan használhatunk például kisméretű tűzijátékrakétákat, római gyertyákat, szikraszökőkutakat, földön pörgőket, a pontos választék megtekinthető minden pirotechnika-árusnál. 

A pontosabb tájékozódást segíti a jogszabály, amely négy kategóriába sorolja a pirotechnikai eszközöket. Ezek közül az első kettőt egész évben használhatjuk magánterületen ha elmúltunk már 14 illetve 16 évesek, szilveszterkor pedig az utcán is. A harmadik típusba tartozókat kizárólag az év utolsó napján lehet ellőni, de akkor bárhol, ez viszont csak felnőtteknek engedélyezett. A negyedik típust egyáltalán nem vásárolhatja meg civil, csak pirotechnikai szakember. A számunkra lényeges típusok:

  1. nagyon alacsony kockázattal és elhanyagolható zajszinttel jár, és behatárolt területen való használatra szánták (beleértve az emberi tartózkodás céljára szolgáló épületek belsejét is);
  2. alacsony kockázattal és alacsony zajszinttel jár, és a szabadban lévő behatárolt területen való használatra szánták;
  3. közepes kockázattal jár, a szabadban lévő nagy nyílt területen való használatra szántak, és zajszintje nem ártalmas az emberi egészségre.

Fontos tudni, hogy ha a megvásárolt hármas típusú rakéták közül nem használjuk el mindet, akkor nem tarthatjuk magunknál “jó lesz az még jövőre is” felkiáltással, a törvény szerint kötelesek vagyunk január 5-ig visszavinni a forgalmazónak, aki átveszi, de nem vásárolja vissza. Úgyhogy nagyobb rakétákból csak annyit érdemes venni, amennyit ténylegesen fel is lövünk január 1. hajnali 6 óráig, utána már illegális használni és birtokolni is egész évben. Aki a szabályra teljes terjedelmében kíváncsi, az megnézheti itt.

Nem szabad petárdázni, de petárdázik a magyar

A betiltott petárda egyébként a legegyszerűbb szerkezet az összes közül: egy kis papírrudacska benne lőporral, robbanótöltettel és fojtással, nem is tűzveszélyessége miatt illegalizálták. A petárdák csak hanghatás keltésére alkalmasak, arra viszont nagyon, szinte teljes egészében nekik köszönhető, hogy minden szilveszter éjszaka háborús övezetben érezheti magát az ember.

A betiltás ellenére használata elég elterjedt: egyrészt illegálisan továbbra is árulják itthon, másrészt a környező országokból simán be lehet hozni. Szlovákiában kifejezetten kevéssé szabályozott a pirotechnikai piac, így ha valaki Magyarországon nem legális termékekre vágyik, ott könnyen hozzájuthat. Ennek ellenére nem árt vigyázni a szabálysértésnek minősülő petárdázással és más komolyabb cuccokkal való lövöldözéssel, mert 5000-150 000 forintos bírságot szabhatnak ki érte a közteresek, rendőrök és katasztrófavédelmisek.

A petárdázás ezen kívül azért sem jó ötlet, mert a házi és nem házi állatok (és az emberek közül is néhányan) halálra rémülnek tőle. Minden év elején kertekből ijedtükben elbujdosott kutyák és macskák tucatjait keresik a gazdáik, ha nem akarunk ehhez a szomorú dologhoz hozzájárulni, inkább ne petárdázzunk.

Rakétát csak biztos helyről!

Akkor járunk a legjobban, ha tűzijátékunkat hivatalos elárusítóhelyről szerezzük be. Ilyenek az egész évben nyitva levő szaküzletek, és az ezek által szilveszter előtt üzemeltetett kitelepülések, illetve újabban a különböző nagyáruházak is. A legális beszerzőhelyeket onnan lehet felismerni, hogy hozzáértő eladó áll a pult mögött, aki fel tud minket világosítani az eszköz besorolásáról és működéséről, illetve ad számlát.

Ha utcai kitelepüléseken vásárolunk, amelyeket legnagyobb eséllyel áruházak (pl. Tesco, Auchan, Metro) parkolójában találunk, akkor nézzük meg, hogy tartozik-e a standhoz őrzött tárolókonténer. Hivatalosan csak zárható, őrzött konténerben szabad pirotechnikát tárolni, ha valaki a pult alóli szatyorból kapkodja elő a magyar feliratot nélkülöző, gyanús robbanószereket, akkor inkább ne kockáztassunk.

A Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szervezete szerint a piac jelentős részét teszi ki az illegális eladás, törvényesen maximum 50-60 cég foglalkozik pirotechnikával Magyarországon. A zavarosban halászók gyakran az engedéllyel rendelkező árusok közelében parkolnak le, és a csomagtartóból szórják az árut elhalászva a vevőket az olcsóbban adott, de ellenőrizetlen termékekkel.

Ez a stratégia azért érheti meg különösen, mert pirotechnika árusításához költséges és hosszadalmas folyamattal lehet csak beszerezni az engedélyeket, a bevétel nagy része viszont az év néhány napjára koncentrálódik. A PÉSZ szerint lakossági eladásaik kilencven-kilencvenöt százaléka szilveszterre esik, illetve az év többi részéhez képest kimagasló augusztus 20-a is. Bevétel év közben leginkább a professzionális megrendelésekből van.

Az illegális árusítás az esetek egy részében csak adózási szempontból aggályos, de az is előfordulhat, hogy lejárt vagy veszélyes, besorolatlan termékhez jutunk így hozzá olcsóbban. Jobb esetben az ilyen rakéták egyáltalán nem működnek, de ha rosszul járunk balesetet is okozhatnak.

Nem gagyi a kínai

A pirotechnikai cuccok forrása szinte száz százalékban Kína, de ez kivételesen nem olyan iparág, ami a huszadik században települt hozzájuk: a lőport eleve ott találták fel valamikor az ötödik-hatodik század környékén, és eredetileg tűzijátékokba rakták. Lövéshez először a tizenharmadik században használták, akkor sem a kínaiak, hanem mohamedán hadseregek, majd ez a felhasználási mód gyorsan átterjedt Európába.

Kína az elmúlt évszázadokban is megmaradt tűzijátékipar legnagyobb szereplőjének, Magyarországra is innen érkezik a pirotechnika közel száz százaléka, sőt még a rakéták nyomdaanyaga is, bár itthon is gyártanak ilyen eszközöket kisebb mennyiségben. Az elkészült termékeket kifejezetten biztonsági minősítéssel foglalkozó cégek végzik, a TÜVRheinland nagy nevű német cégnek például saját telephelye van Kínában, a termékek jelentős része az ő kezükön megy át. A pirotechnikánál több hetes “karantént” is alkalmaznak, hogy kiderüljön, nem veszélyesek-e az állni hagyott rakéták.

Ami ezek után felkerül a hajókra, az elméletileg biztonságos, így a magyar hatóságoknak már csak az a dolguk, hogy a hazai szabályozásnak megfelelő osztályokba sorolják a pirotechnikát, a fogyasztóknak pedig az, hogy próbálják meg nem felrobbantani magukat és a környezetükben tartózkodókat. Tavaly szilveszterkor a mentők szerint ez 21 embernek nem sikerült.

Rovatok