Index Vakbarát Hírportál

Enged az FHB az MNV-nek

2016. január 7., csütörtök 18:28

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) is részt vehet az FHB Jelzálogbank újabb tőkeemelésében, ezzel teljesen kihasználva a december 28-ai közgyűléstől kapott keretet, jelentette be a bank csütörtökön. Korábban az MNV nehezményezte, hogy a 2015 végi közgyűlés nem biztosított neki jegyzési elsőbbséget, és bírósághoz is fordult, azt kérve, hogy a társasági határozatokat helyezzék hatályon kívül, végrehajtásukat pedig már most függesszék fel.

Az ügy előzménye, hogy az FHB Jelzálogbank igazgatósága december végi rendkívüli közgyűlésén döntött  a bank alaptőkéjének felemeléséről új részvények kibocsátásával, legfeljebb 4,45 milliárd forint mértékben, a tőkeemelésben azonban az MNV nem vehetett volna részt. Az állam nevében eljáró vagyonkezelőnek 7,32 százalékos részesedése van a bankban 4 millió 832 ezer 225 részvénnyel, szerintük kizárásukkal a bank egyértelműen csökkenteni kívánja a magyar állam részesedését. 

Erre a bank közleményben reagált, azt mondták, nem a 2015-ös közgyűlésen született döntés a részvényeseket megillető jegyzési elsőbbség kizárásáról, hanem már korábban, és akkor azt az MNV is megszavazta. A Portfolio.hu pedig arról is írt, hogy szerintük az MNV lépése szembe megy Orbánék korábbi törekvéseivel. Az MNV ezután újabb közleményt adott ki, amelyben megerősítették: részt akarnak venni a tőkeemelésben, mégpedig úgy, hogy az elsőbbségi részvényjegyzési jogát fenntartja, az állam álláspontja egyértelmű. És szerintük nem is igaz, hogy a mostani tőkeemelést támogatták volna.

Ezután döntött úgy az FHB Jelzálogbank igazgatósága, hogy részt vehet az MNV is a tőkeemelésben, a közgyűléstől kapott felhatalmazás alapján az új részvények átvételére zárt körben kerülhet sor. A bank mostani közleménye szerint más befektető részvételi szándékról a társaság menedzsmentjének nincs tudomása, így a tőkeemelésben való részvétel lehetőségét csak az MNV Zrt. részére ajánlják fel. A döntéséhez a Takarékbank igazgatósága is hozzájárult.

Spéder Zoltán, az FHB elnöke az Index tulajdonosának, a CEMP csoportnak is az elnöke.  

Rovatok