Index Vakbarát Hírportál

Engedélyezte Kína a magyar sertésexportot

2016. január 8., péntek 10:38

A kínai hatóságok megadták az engedélyt, így exportálhat húst Kínába a Pick Szeged Zrt. és a Pápai Hús Kft. - közölte a Földművelésügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.

A két vállalkozás együttesen öt üzeme exportálhat Kínába fagyasztott sertéshúst. Az engedély a sertés minden emberi fogyasztásra alkalmas részére vonatkozik a gyomor és a belek kivételével. A tárca közleménye szerint a hazai sertéshús ágazatban Kína a negyedik legjelentősebb felvásárló. 2015 szeptemberéig több mint 10 ezer tonna terméket exportáltak a magyar előállítók, és a mostani döntéssel ez a mennyiség még tovább emelkedhet.

Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa tavaly október 1-jén jelentette be, hogy a Pick és a Pápa Hús megkapta az engedélyt. A miniszteri biztos akkor azt közölte, hogy az első fagyasztott sertéshús szállítmány 2014 novemberében indult Magyarországról Kínába, azóta is folyamatosan jelentős, havi 120-130 konténer (mintegy 3000-3200 tonna) áru érkezik az ázsiai országba.

Beszélt arról is, hogy a kínai piac éppen azokat a termékeket keresi, amelyek az európai piacon csak korlátozottan eladhatóak, ilyen például a köröm, a fül, a fej és a császárhús. Ezen termékek árai a kínai piacon nagyon magasak, és a jó minőségű magyar termékek keresettek.

Rovatok