Bombaként robbant a hír: nagy kapacitású lőporgyár kezdi meg működését Balatonfűzfőn idén. Bár a két és fél milliárdos, részben uniós finanszírozású beruházás egy közel százéves lőpor- és robbanóanyag-gyártó múltra visszatekintő településen zajlana, mégsem örül mindenki. A cég munkahelyeket és teljes biztonságot ígér, az ellenzők szerint viszont a jelenlegi nemzetközi helyzetben és a komoly, halálos üzemi balesetek élő emlékével nem is lehetne rosszabb ötletet megvalósítani egy kiemelt üdülőkörzetben.
Egy Mil-Exim nevű kft. jelentetett meg egy közleményt saját oldalán arról, hogy „speciális haditechnikai intermodális logisztikai és felújító központot" hoznak létre Balatonfűzfőn, lényegében az egykori lőporgyártó üzem területén, épületeiben. A 2,4 milliárdos beruházás részben uniós finanszírozású, közel egymilliárdot kap a Gazdaságfejlesztési Operatív Programtól. A terv szerint az üzemben lőport, illetve lőszert gyártanának: utóbbiból kis és közepes kaliberűt, civil és hadi felhasználásra is.
A közleményben szerepel még: évi minimum ötvenezer tonna hadianyag-hasznosítás és lőszergyártás, az alkalmanként 30-40 tonnányi áru mozgatása miatti teljes útfelújítások, illetve egy izraeli állami cég know-how-ja. A hírt először a Balatontipp.hu közölte, az elérhető információk alapján gigaberuházásról írva, illetve kiemelve, hogy egy hárommillió forint törzstőkével jegyzett cég vállalta az 1,4 milliárdos önrészt. A cégadatokból egyébként az derül ki, hogy a cég főtevékenységeként a „külügyek” szerepel, illetve hogy 2014-ben 205 millió forint volt a nettó árbevétele. A cég hazai és külföldi hadiipari fejlesztésekben vesz részt.
Beszéltünk a polgármesterrel, az érintett cég társtulajdonosával, vezérigazgatójával, önkormányzati képviselőkkel, a beruházást támogató és ellenző lakókkal egyaránt. Összeszedtük a pró és kontra érveket, illetve megpróbáltuk a lehető legtöbbet megtudni a projektről.
Az 1920-as évek végén induló balatonfűzfői Nitrokémia lőporgyár folyamatosan növelte kapacitását, a II. világháborúra már négyezer embert foglalkoztatott. Egy egész lakótelep alakult ki a gyár közelében. A gyár a világháborút követően is meghatározó nagyvállalat volt, még a rendszerváltás után, új, magán tulajdonosi háttérrel is működni tudott, de végül 2011-ben felszámolták. A lőporgyár ekkor annak a Csala Józsefnek a cégének volt kisebbségi tulajdonában, aki most újra tulajdonos, és éppen újranyitja az üzemet.
Semmi olyat nem csinálunk, ami száz év alatt ne lett volna itt
− mondta Csala, aki szerint egy ilyen múltra visszatekintő ipart nem szabad hagyni elveszni, pláne, hogy ezzel munkahelyeket lehet teremteni. Elmesélte, hogy amikor 2011-ben felszámolták a céget, és mint kisebbségi tulajdonos bejelentkezett a megvételre, akkor az egyik kihívója egy ócskavasas volt. Fel is tette a kérdést, hogy az a jobb, ha a megmaradt gyártósort elviszik egy MÉH-telepre, vagy ha életben tartja inkább valaki, ráadásul újra munkahelyeket teremt.
Kontics Mónika helyi önkormányzati képviselő, a Pénzügyi, Településfejlesztési és Humán Bizottság elnöke szerint nem valószínű, hogy olyan nagyon erős nosztalgiával gondolnának Balatonfűzfőn erre a gyárra:
A fűzfőiekben inkább félelem van, mint nosztalgia.
Kontics szerint, akik végigcsinálták a klórriadókat, akiknek napi olvasmány volt, hogy mit kell csinálni klórömlésnél, akik átélték, hogy a ruhájuk szagáról megmondták a környező településen, hogy honnan jöttek, azokban nem lángol a nosztalgia. Ráadásul rendszeres volt a robbanásos baleset, sokan meghaltak az évek során. A robbanások nagy része a rendszerváltás előtt volt − az egyik legemlékezetesebb a '77-es nitroglicerin-robbanás −, de 2000-ben, 2001-ben, 2004-ben és 2006-ban is robbant valami.
A cégvezető erre a felvetésre azt felelte, hogy egyrészt ezeknek a robbanásoknak egy része olyan termékkel kapcsolatos, amit ők nem fognak gyártani, másrészt nem véletlenül kerül ennyibe ez a beruházás: a lehető legszigorúbb uniós előírásokat tartják be, több százmilliót költenek biztonsági berendezésekre, töltésekre, kamerákra. Térben is távol teszik egymástól az üzemrészeket, illetve számítógépes programokon szimulálták a létező összes lehetséges történést egy éven át. „Európa legbiztonságosabb lőporgyára lesz" − mondta.
A beruházást ellenzők szerint szerint szerencsétlen időzítésű egy ilyen gyár megnyitása, hiszen a felfokozott nemzetközi helyzetben, egy nagyon rossz forgatókönyv szerint valódi célpont lehet a település. A beruházó cég vezetője szerint ez nevetséges, ráadásul az általuk előállított lőpor gyengébb hatóerejű, mint a pirotechnikához használt, és egyébként is: a háborúban egy lőszergyárra mindkét fél vigyáz, mert szüksége lehet rá. Csala úr egyik munkatársa pedig azt mondta, 1956 a legjobb példa, akkor valódi terrorveszély volt, és mégis gond nélkül tudta kezelni a gyár.
A beruházás ellenzőinek másik problémája az, hogy egy kiemelt üdülőkörzetben, ahol az egyik legfontosabb szektor a turizmus, és egyébként is a zöld ipart kellene támogatni, a lehető legrosszabb választás újraindítani egy ilyen veszélyes ipart. Szerintük ez visszalépés a település valódi üdülőhellyé válásában.
Online petíciót indítottak a beruházás ellen, egy magánszemély pedig elküldött egy levelet az önkormányzatnak, hogy írjanak ki népszavazást az ügyben. Ebben a veszélyesség mellett azt veti fel, hogy a gyár beindítása a turizmus visszaesését, az ingatlanárak csökkenését és tömeges elvándorlást hozhat. Csaláék szerint ha valami nem okoz elvándorlást, akkor az az, ami miatt korábban is tömegesen ideköltöztek emberek: a munkahely. A turizmust, ingatlanárakat pedig egyáltalán nem befolyásolja.
Marton Béla, a település polgármestere ehhez hozzátette, hogy befolyásolhatja ezeket: éppen azzal, ha arról kezdünk el országnak-világnak kiabálni, hogy innen most már el kell menni, itt veszélyes élni, itt semmit sem érnek már a lakások, itt támadást fognak végrehajtani. Marton szerint a népszavazás kérdését meg fogják vizsgálni, de tudni kell, hogy ez nem önkormányzati hatáskör, nekik semmilyen döntési jogkörük nincs. Ő örül minden új munkahelynek, ha azok valóban biztonságosak. Ennek eldöntésére pedig megvannak a megfelelő szervek.
A lőporgyártás mellett a tervek szerint lőszereket is készítenek majd az üzemben. Csaláék elmondása szerint leginkább kis és közepes kaliberűt: AK–47-esbe, Kalasnyikovba, csak hogy el tudjuk képzelni a méreteket.
A sörétes lőporgyártás mellett gyalogsági félhüvelyes lőszert gyártanának majd polgári és katonai célra is. Az ügyvezető korábbi cégével Amerikába, Oroszországba, Lengyelországba, Olaszországba és Bulgáriába is exportáltak lőport, a mostani lőszerexport-terveknél már nem említett konkrét országot, csak annyit árult el, hogy a legbiztosabbnak egy európai baráti ország tűnik.
Legfrissebb közleményükben azt írják, a gyártási kapacitás képes kiszolgálni a Magyar Honvédség és a fegyveres testületek eddig import forrásokból beszerzett lőszer igényét. A cégnek egyébként is stratégiai partnerségi megállapodása van a HM-mel: feladatuk a technológiák kidolgozása, és a gyártásba helyezésben is részt vesznek. „Valljuk, hogy éppen az elmúlt időszakban történt, a közel- és távolkülföldön történt háborús szituációkkal indukált változások indokolják, hogy Magyarországon magyar tulajdonban álló lőszergyártó kapacitás jöjjön létre, megszüntetve az ország egyik nemzetbiztonságilag és katonapolitikailag érzékeny kitettségét" − írják.
Egyébként a gyártás beindításának hírére három országból is azonnal érdeklődtek, de már egy is lefedi a tervezett éves termelésüket. Csala szerint a lőporra és a lőszerre hatalmas az igény, gyakorlatilag nem lehet nem eladni ezeket:
Lőszert venni nem könnyű, elnökök pitiznek azoknál az országoknál, akik gyártanak
− mondta. A kérdésre, hogy akkor miért nem nyit mindenki ilyen gyárat, azt felelte, hogy ehhez azért kell szaktudás, tapasztalat, illetve a biztonsági előírások betartása nagyon nehéz és költséges feladat. Egyébként a lőszerexporthoz hozzátartozik, hogy csak olyan országoknak adhatnak el, amikre a Honvédelmi Minisztérium engedélyt ad. Csala fontosnak tartja azt is, hogy végre teljesen magyar kézben lesz egy lőszergyár.
A tervek szerint a gyártás elindul tavasszal, idén 250 tonna lőport termelnének, 30-40 emberrel, majd a következő évektől körülbelül 100 emberrel évi 5-600 tonnát.
Van némi ellentmondás tájékoztatás kérdésében: miközben az egyik önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a tervezett beruházásról egyáltalán nem tudtak, őket és a lakókat senki nem tájékoztatta, kérdezte meg, a polgármester azt mondta, tavaly március végén tartottak egy lakossági fórumot. Azt a katasztrófavédelem rendezte, és meg is jelentek rajta jó páran. A fórumon egészen részletes szakmai kérdéseket is feltettek a gyárral kapcsolatban, amit állítólag a katasztrófavédelem és a beruházó megválaszoltak.
A polgármester szerint egy újabb lakossági fórumot fognak összehívni, lehetőleg minél hamarabb, mivel újra rengeteg kérdés merült fel. Pénteken az önkormányzati képviselőknek tartanak bejárást a gyár területén.
Marton szerint egy ilyen üzem beindítása normális esetben nem kapna ekkora nyilvánosságot, de a nemzetközi politikai helyzet úgy alakult, hogy az emberek fogékonyabbak, érzékenyebbek az ilyen témára. És ezt viszont könnyű kihasználni riogatásra, félelemkeltésre, ahogy teszik ezt néhányan a településen: a Facebookon osztják a hírt, és hívják fel a lakosság figyelmét, hogy tegyenek valamit a beruházás ellen, és a Jobbik is rárepült a témára. Közleményükben a kormányt szólítják fel arra, hogy csak olyan tevékenységet engedélyezzen a térségben, amely a kiemelt üdülőkörzet jellegével összeegyeztethető.
A Mil-Exim legfrissebb közleményében azt írja: „A területen jelenleg is működik hadiipari gyártás, feketelőpor gyártással egyetemben. Igaz, ezeket nem magyar vállalkozások, hanem külföldiek, olasz és svájci tulajdonosok jegyzik, melyek működése ellen senkinek nincs kifogása és a sajtóban sem szerepelnek! A beruházás minden szükséges, a hadiipari gyártáshoz szükséges szakhatósági állásfoglalást beszerzett."