Index Vakbarát Hírportál

Külön csok lesz a közmunkásoknak

2016. január 18., hétfő 10:36 | aznap frissítve

Novák Katalin, ifjúsági- és családügyi államtitkár a HVG-nek adottinterjújában beszélt arról, hogy külön csokot tervez a kormány a közfoglalkoztatottaknak, akik a mostani támogatási körből kimaradtak a legszegényebbekkel és cigányok többségével együtt

A közmunkások számára elérhető csokon Novák szerint már dolgozik a kormány, a konkrét javaslat elkészülése tavaszra várható. Az államtitkár azt mondta, hogy a csokkal elsősorban a vidék megtartóereje javulhat, mivel a főváros drágább kerületeiben még a 10+10 millió is kevés, hogy a fiatalok önerő nélkül lakást vehessenek.

Az államtitkár szerint a kormány nem szándékozik beavatkozni a mostaninál direktebb eszközökkel a családok életébe, igyekeznek úgy kialakítani a rendszert, hogy gyermekvállalás esetén mindenki megtalálja az optimális megoldást. Ezért nem akarják megszüntetni a kismamák számára nyitva álló lehetőséget, hogy akár 3 évig is otthon maradhassanak a gyerekükkel, ugyanakkor a gyed extra kibővítésével lehetővé tették, hogy aki szeretne, minél hamarabb visszatérhessen a munka világába. Az apahónapok bevezetéséről azt mondta: akkor tervezik, ha úgy érzik, már van rá társadalmi igény.

A bölcsődei rendszer kibővítésében a kormány fokozott szerepet szánna a munkáltatóknak, a munkahelyi bölcsődékhez állami támogatást adnának. A következő fejlesztési ciklusban 100 milliárd forint jut majd bölcsőde- és óvodafejlesztésre hazai és uniós forrásból. 

Novák Katalin tagadta, hogy a kormány vissza akarná küldeni a nőket a konyhába és a gyerekek mellé, szerinte a politikájuk éppen a nők helyzetbe hozásáról szól, Kövér László nőkkel kapcsolatos kijelentéseivel ugyanakkor nem kívánt vitatkozni. Ő maga szívesen látna több nőt a politikában. "Ha azt mondjuk, hogy nem való a nőknek, akkor ugyanilyen alapon azt is mondhatnánk, hogy a férfiaknak sem való", mondta.

Rovatok