Index Vakbarát Hírportál

A Wallis-csoporté lett a Praktiker

2016. január 21., csütörtök 13:07

A Wallis-csoport vette meg a magyarországi Praktiker barkácsáruház ingatlanait, az áruházat üzemeltető operatív cég pedig az eddigi ügyvezetőjéhez került. A társaság közleménye szerint az üzletet hétfőn, vagyis január 18-án kötötték. Az épületeket és magát az áruházat viszont továbbra is együtt tervezik üzemeltetni egy olyan cégen keresztül, ami a Wallis többségi tulajdonában van, bár erre még rá kell bólintania a Gazdasági Versenyhivatalnak is.

Vagyis a tervek szerint minden marad a régiben, a Praktiker ugyanazon a néven, ugyanott, ugyanazokkal a dolgozókkal és valószínűleg ugyanazokkal a beszállítókkal működik majd, mint eddig. 

A Praktiker áruházlánc német anyavállalata, a Max Bahr még 2013-ban úszott el annyira az adósságaival, hogy csődbe ment, a magyar áruházakat pedig egy évvel ez előtt a svájci Papag AG stratégiai befektető vette meg. 

Rovatok