Index Vakbarát Hírportál

Jól ment az üzlet a Fornettinek

2016. január 25., hétfő 14:35

Az előzetes adatok szerint a Fornetti csoport árbevétele 25 milliárd forint körül alakult 2015-ben, ami a 2014-es 22 milliárd forinthoz képest mintegy 12 százalékos növekedést jelent - közölte hétfőn a cég az MTI-vel. Az idei évre további 10 százalékos növekedéssel számolnak a vállalatnál.

A Fornetti Kft.-t tavaly vette meg a svájci Aryzta AG, amivel az Európában piacvezető pékárugyártó svájci cég kelet-közép-európai jelenlétét kívánta erősíteni.

A közlemény idézi, Sebastian Goodingot, a Fornetti ügyvezető igazgatóját, aki kiemelte: a vállalatcsoport elsődleges célja a növekedés. A cseh, szlovák és ukrán megállapodásokat követően már több mint 4700 Fornetti üzlet működik a régióban, míg az elkövetkező évek feladata, hogy a meglévő stabil alapokra felépítsenek egy Németországtól Bulgáriáig terjedő hálózatot.

A Fornetti anyacége, a több tőzsdén is jegyzett Aryzta AG a világ egyik legnagyobb fagyasztott pékipari termékeket forgalmazó vállalata, négy kontinensen üzemeltet pékségeket, több mint 60 márkanév alatt. Élelmiszeripari árbevételének 47-47 százaléka származik Észak-Amerikából, illetve Európából.

Rovatok