Index Vakbarát Hírportál

Magyarország még jobban teljesít a korrupcióban

2016. január 27., szerda 12:19

Tavaly is lejjebb csúszott Magyarország a Transparency International (TI) korrupciós világranglistáján,  amivel régiós és EU-s szinten is az egyik legkorruptabb országnak számít – ezt mutatja a Transparency korrupcióérzékelési indexe (CPI).

A mutató szakemberek és üzletemberek azzal kapcsolatos véleményét összegzi, hogy mennyire korrupt a közszféra az adott államban. Amelyik ország 100 pontot kap, ott teljesen tiszta és átlátható az állam működése, amelyik pedig 0 pontot, ott útbaigazítást sem lehet kérni az utcán anélkül, hogy ne kelljen lefizetni valakit (elméletileg). 

Magyarország tavaly 51 pontot ért el, amivel a vizsgált 168 országból az 50. legkorruptabb.

Ezzel Magyarország három helyet rontott a 2014-es helyéhez képest.  Összehasonlításban ez azt jelenti, hogy az EU-ban csak négy, a kelet-európai uniós országok közül pedig csak kettő – Románia és Bulgária – számít korruptabbnak, mint Magyarország. 

Talán régiós szinten a leglátványosabb a lecsúszás, mert míg 2012-ben Magyarország még a kevésbé korrupt országok közé tartozott Kelet-Közép-Európában a maga 55 pontjával, azóta Horvátország és Szlovákia beért, Csehország és Lettország pedig le is körözött minket.

Ez Martin József Péter, a Transparency International magyarországi ügyvezetője szerint azért van, mert 

Magyarországon a korrupció központosított formája épült ki és vált rendszerszerűvé.

Amit amúgy a kormányhoz közel álló értelmiségiek sem tagadnak, emlékezzünk például, hogy a Századvéget vezető Lánczi András politológus szerint amit a sajtó korrupciónak nevez, az „gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. A TI közleménye példaként említi

Amúgy nemcsak Magyarország, de a világ országainak többsége rosszul teljesített a korrupció elleni harcban, ha volt egyáltalán ilyesmi, a vizsgált 168 országnak több mint kétharmada kevesebb mint 50 pontot ért el. Az egyik legnagyobb visszaeső Brazília, ami 7 helyet rontott a 2014-es helyéhez képest, Törökország pedig, ami 2013-ról 2014-re 11 hellyel esett vissza, most két hellyel még lejjebb csúszott. 

A legkevésbé korrupt ország tavaly is Dánia, Finnország és Svédország volt 91, 90 és 89 ponttal, a lista legalján pedig Dél-Szudán, Afganisztán, Szudán, Észak-Korea és Szomália szerepel, ez utóbbiak összesen 8-8 ponttal.

Rovatok