Index Vakbarát Hírportál

A Kika megemelte az összes dolgozója bérét

2016. február 1., hétfő 20:20

A Kika bútoráruház-lánc januártól egységesen körülbelül 12,3 százalékkal emelte dolgozói fizetését, írja a Napi.hu. A béremelés legalább bruttó 15 ezer forint pluszt jelent minden alkalmazottnak havonta - beleértve az eladókat, a háttérszemélyzetet és a középvezetőket is. A bérfejlesztés fő megfontolása a szakképzett dolgozók megtartása volt.

A kereskedelemben már most is érezhető a munkaerőhiány, az Ikea és a Kika pedig bútorpiac robbanására készülnek. A Kika célja, hogy megtartsa szakképzett dolgozóit, mivel a bútorértékesítésben az alapos anyag-, áruismeret, valamint a megfelelő vevőkezelés is fontos. A lánc üzleti beszámolójából kiderül, hogy alkalmazottai létszámát is bővíti: a 2014/15-ös üzleti évben 593 főt foglalkoztatott, de a dolgozói létszám idén januárra 649 főre nőtt.

A Kika árbevétele az elmúlt üzleti évben közel 23.43 milliárd forintot tett ki. A Kika bútoráruházak tulajdonosa a dél-afrikai Steinhoff Internatinal csoport, amely nemrég többségi tulajdonrészt szerzett az Extreme Digital Zrt.-ben. Az ügyletnek köszönhetően hamarosan a Kika által forgalmazott termékek jelentős része a webáruház kínálatában is megjelenik.

Rovatok